Ezt olvasta már?


Kékszalag - Hatszáznál több hajót várnak a csütörtök reggel rajtoló 52. versenyre

Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Kollár Lajos szerint nagy a vitorlázókedv, mivel tavasszal nem tudtak versenyeket tartani, a hajósok pedig megméretnék magukat. Reményei szerint rekordot is dönthet a nevezők száma - 2018-ban 682 vitorlás indult. Hozzátette, a meteorológusok idén is a tavalyihoz hasonló gyenge szelet várnak. Holczhauser András, az MVSZ főtitkára kiemelte: a hagyományos Balaton-kerülő viadalon fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírásokra. A nevezéshez kézfertőtlenítés után, szájmaszkban lehet csak belépni és testhőmérsékletet is mérnek a versenyzőknél. A főtitkár elmondta: az elmúlt két hétben 90 új hajót regisztráltak a rendszerben, és szerda délelőtt 350 körül járt az indulók száma. Közölte, a balatonkenesei bóján nem módosítottak, azonban három helyen - köztük a tihanyi csőben is - a süllőágyak miatt sárga kivilágított bójával jelzik a veszélyes szakaszokat.

Holczhauser András tájékoztatása szerint a tizenharmadszor megrendezett ifjúsági versenyen, a Kékpántlikán 51 hajó indult szerda délelőtt.

Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta, Balatonfüred életében fontos szerepet tölt be a sport, azon belül is a vitorlázás.

A Kékszalag nemcsak egy tókerülő verseny, hanem a vitorlázás ünnepnapja is Balatonfüreden, a tókerülő verseny bekerült a város értéktárába is - monda az alpolgármester.

A címvédő Petrányi Zoltán, a Racing Django kormányosa egy "szeszélyes nőhöz" hasonlította a Kékszalagot, mert nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani. Úgy érzi, körülbelül tíz csapat esélyes a győzelemre.

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas izgalmas versenyt vár. Azt mondta, tavaly is hasonlóan erős volt a mezőny, mindenkire nagyon oda kell figyelni. Csapatukba két 19 éves fiatalt építettek be, Zentai Benedeket és az egyik legtehetségesebb hazai vitorlázónak tartott Dejonghe Arthurt.

Kelemen Tamás, az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty taktikusa elmondta, a várható kis szél nem kedvez a hajójuknak. Taktikájukat az határozza meg, hogy a szélcsendes időben ne maradjanak le az élmezőnytől, és ha feltámad a szél, abból előnyt tudjanak kovácsolni.

Detre Szabolcs, aki testvérével, Zsolttal a magyar vitorlássport egyetlen olimpiai érmese (1980, Moszkva, bronz), a Lillafüred 75-ös cirkáló taktikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vitorlázás alapját a klasszikus hajók adják, ezért ezekre is érdemes odafigyelni.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot.

A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Még egy meccse sem volt, Eto'o máris felmentette munkája alól a kameruni kapitányt

Május elején nevezeték ki, most megint szövetségi kapitány nélkül a kameruni válogatott.

Tagadja a Sándor-palota a Sulyok Tamás köztársasági elnököt ért vádakat

A Sándor-palota által kiadott közlemény szerint az államfő jogi lépéseket fontolgat.

Orosz Hírszerző Szolgálat: A globalizmus hívei Orbán Viktor likvidálására szólítanak fel

Az oroszok szerint az amerikai kormányzat beavatkozhat a Fico-merénylet vizsgálatába.

Bóvlikamion: ilyen egy százmilliós szállítmány, ami roskadozik a hamis Nike cipőktől

Többezer hamis árutól roskadozott az a kamion, amit Gyulánál állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési...

Grundtner András: Tudjuk, Budapest inkább balra szavaz, de mi szeretnénk egy másik utat mutatni

Sorban mutatják be programjukat a főpolgármester-jelöltek az Index olvasóinak. Ezúttal a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje beszélt a terveiről.

Intenzív izraeli rakétázás az egyiptomi határnál

Intenzív harcok folynak szerdán a Gázai övezetben és Ciszjordániában az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint.

Túri Lui: Jimmy irigyelte a hangomat.

Túri Lui őszinte interjúban mesélt az életéről.

Magyar Péter tüntetést szervez a Várkert Bazár elé a köztévé EP-vitájának idejére

„Ott találkozunk, vezérigazgató úr, már ha el mer jönni” – üzente Papp Dánielnek. (Belföld)

A globalista liberális eliteket látja a Fico elleni támadás mögött az orosz hírszerzés

Az SZVR szerint az amerikaiak bekapcsolódnak a nyomozásba, hogy helyes irányba tereljék azt.

Bűnügyi felügyelet alá helyezték a szállodahajó kapitányát a hajóbaleset miatt

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Verőcénél történt több halálos áldozatot követelő hajóbalesetben részes szállodahajó cseh...

Ceruzával akarta nyakon szúrni osztálytársát az ollóval hadonászó másodikos gyerek Székesfehérváron

A tanteremből kifele még a tanárra is rátámadt. Nem ez volt az első eset, hogy agresszívan viselkedett az iskolában.

Az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább

Az Antenna Hungária Zrt.-ből az infrastruktúra és a kereskedelmi egységek is leválnak, ezzel külön vállalatokban működnek tovább a...

0

Sport

Szörnyű tragédia: 40 évesen halt meg a csupaizom sportoló

A németek pankrátorának halála lesújtotta a pankrátorok közösségét.

Mutatunk 10 bomba fotót az egyik legszexibb sportolóról

Paige Spiranac sokat megmutató, de legalább ennyit sejtető ruhában jelent meg.

Kőművesként dolgozik tovább Jürgen Klopp

Aki azt hiszi, hogy Jürgen Klopp megőrült, nagyot téved. A Liverpool volt edzője ugyanis könnyen lehet, hogy tényleg kőművesnek áll. A német edző Mallorcán ökológiai családi paradicsomot tervez.

„El akarták érni, hogy ne tudjak lábra állni” - kifakadt az ETO-ra és a játékvezetőre a Vasas játé...

Az ETO FC Győr elleni 3-2-es vereséggel minimálisra csökkentek a feljutási reményei a Vasasnak, amelynek támadója, Tóth Milán az angyalföldiek hivatalos oldalának beszélt a hétfői rangadóról.

Két perc alatt nyert 400 milliót a 2570 tulajdonosának.

Valljuk be, Magyarországon kevesen figyelik a tengerentúli lóversenyek eredményeit, akik mégis, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy a hétvégén a híres, 149. alkalommal (!) megrendezett Preakness Stakes-t a Seize the Gre

Megszólalt a Fradi egyik edzőjelöltje: „Nem feltétlen a bajnoki címért szeretnék küzdeni”

Portugáliában, egy Nemzetközi Labdarúgó Kongresszuson tartott beszédet Rui Vitória, akit a Ferencvárossal is szóba hoztak az előző héten. A rutinos edző elmondta, csak akkor tér vissza, ha minden feltétel adott a ny

ZTE: két kapus és egy légiós sem marad a klubnál

A Zalaegerszeg a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy távozik a csapattól Dombó Dávid, Gyurján Márton és Guy Hadida. Dombó […] A ZTE: két kapus és egy légiós sem marad a klubnál bejegyzés először nb1.hu-é

Távozik a Bundesligából a magyar válogatott sztárjátékos

Már a következő klubja is megvan a magyar kézilabdázónak.

Most dőlt el a kapuskérdés a magyar fociválogatottban? - videó

Gulácsi Péter megint benne van a Bundesliga öt legjobb kapusa között. Ezek után nem lehet kérdés, hogy ki lesz a magyar válogatott első számú kapusa a közelgő Európa-bajnokságon.

„Újra fellobbantotta bennünk a tüzet” - a volt ferencvárosi edző nemzetközi porondra vezette csapa...

Ricardo Moniz dicséretét zengik Zürichben, a Ferencváros és a Zalaegerszeg korábbi edzője ugyanis az Európa Konferencia Ligába vezette az FC-t.

„Sosem éreztük magunkat külföldinek Magyarországon” - exkluzív interjú Marco Rossival és Chema Rod...

Sok a közös bennük. Mindketten 12 éve érkeztek Magyarországra, mindketten otthonra leltek itt, mindketten szövetségi kapitánynak vallhatják magukat. Bár az első itteni napjaik nem teltek könnyen, ma már életük legj

Lewandowski góljai komoly fejtörést okoznak a Barcának

Robert Lewandowski a Rayo Vallecano ellen megszerezte 25. gólját a mostani szezonban.

0

Bulvár

Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében

Mutatjuk a jeleket, amikkel te is kiszúrhatod ezt a nagyon káros szokást.

Van egy olaj, ami szinte minden bőrbetegséget gyógyít

A hazánkban is népszerű és jótékony hatású ricinus- és kókuszolaj után itt az ideje, hogy szót ejtsünk az argánolajról is, ami – bár nagyon egzotikus környezetből származik –, legalább annyira fantasztikus

Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk

E-kereskedelembe vágott a Tisza Párt. Ha akar, drága pénzért tetőtől-talpig „tiszás” lehet a szimpatizáns.

Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van

Nyolc perc, nulla százalékos pártok, írta a vita kirobbantója.

Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba

Egy uniós rendelet kötelezően előírja, hogy minden új járműnek tartalmaznia kell a közlekedést érintő eseményekkel, balesetekkel kapcsolatos adatok rögzítésére szolgáló EDR-rendszert.

Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?

Lejárt az elnöki mandátuma az ukrán államfőnek, gőzerővel toboroznak az ukrán börtönökben, megérkezett a nyugati lőszerszállítmány.

Földönkívüli élőlényt találtak a Jupiter egyik holdján? Teljesen felrobbantotta az internetet a felfedezés

A Juno szonda a Jupiter bolygó egyik holdját, az Europát vizsgálta, amikor érdekes felfedezésre bukkant. Emiatt a tudósoknak is leesett az álla!

Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta 

Ezúttal nem egy preventív cikkel találod szembe magadat, amiben azt vizsgáljuk, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak. Egy alattomos veszély fenyeget minket nap, mint nap, ami felér 15 szál cigaretta elszívásáva

Politico: váratlan fordulat Ukrajna EU-tagságánál, Magyarország lehet a kulcs

A belga tisztviselők kitűzték a dátumot a tárgyalásokat elindító kormányközi konferenciára.

Lázár János keményen üzent azoknak, akik otthagyják a Fideszt

Hangsúlyozta, Magyarországnak csak a béke lehet az érdeke és az, hogy megőrizze függetlenségét Nyugat és Kelet között. A kormány próbál hűséges és lojális NATO-tag és okos európai uniós tag lenni, de ez nem j

0