Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - Ferencváros-Újpest derbivel zárul a forduló - ELŐZETES

A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.


hirdetés

 

A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.

Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A Ferencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.

A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.

Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. Az előző idényben ezüstérmes, most öt találkozó óta nyeretlen és kilencedik Kecskemét a Magyar Kupában címvédő, a tabellán jelenleg 10. Zalaegerszeget fogadja.

A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

szombat:

Kecskeméti TE-Zalaegerszeg 12.30

Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 14.45

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00

vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 13.15

Paksi FC-Kisvárda Master Good 15.30

Ferencvárosi TC-Újpest FC 18.00

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 9 7 1 1 30-12 22 pont

2. Paksi FC 10 6 3 1 20-12 21

3. Újpest FC 10 6 2 2 20-17 20

4. Puskás Akadémia FC 10 5 3 2 19-14 18

5. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 18-13 16

6. Debreceni VSC 10 5 1 4 18-15 16

7. MTK Budapest 10 4 2 4 11-19 14

8. Fehérvár FC 10 3 2 5 18-19 11

9. Kecskeméti TE 10 3 1 6 13-17 10

10. ZTE FC 10 2 2 6 14-25 8

11. Kisvárda Master Good 10 2 1 7 9-18 7

12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 1 7 10-19 4

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Az OMSZ új neve is megvan, cégként folytatja a meteorológia

Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az OMSZ vezetőinek tartott értekezleten indokolta meg a kormány...

Schobert Norbi cége több mint 200 milliós veszteséggel zárta a tavalyi évet

213 millió forintos veszteséget könyvelt el Schobert Norbi cége, a Free Group Kereskedelmi Zrt. 2022-ben. A cégnél már kevesebben is...

NAK: Elszaporodtak a nagyvadak Magyarországon

A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a határt, amely tovább nem tartható. A további növekedés megállításáért, illetve...

Szili Katalin: minden magyar számít

Nekünk minden magyar számít, bárhol éljen a világban, és minden magyar számíthat is ránk – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki...

Régóta tervezte a távozását a Rádió 1-től Vadon Jani

Új kihívásokra vágyott, a jövőben más típusú projektekben vehet részt.

Válságtanácskozás Berlinben: a pénzhiány mellett már az idő szorításában is a kormány

Válságtanácskozásokon van túl, és válságtanácskozások előtt áll a szociáldemokrata SPD-ből, a Zöldek Pártjából és a szabad...

Ők az Artisjus idei díjazottjai

Az elismerésekben összesen huszonkét személy részesült.

Olyan Facebook székházat terveznek Kínában, mely nagyobb lesz mint az Apple-é

Az épület tervezése arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy újrahasznosítják az esővizet.

Holttestet találtak a Lurdy háznál

Felkavaró képek láttak napvilágot.

Mentelmi jogot adna a Fidesz a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

Hende Csaba friss törvénymódosítója szerint olyan kiváltság illetné meg az új tisztségviselőt, ami eddig csak keveseknek járt.

Saját reformja megváltoztatásával maradna hatalmon az UEFA elnöke

Az idén újraválasztott Aleksander Ceferin már a harmadik ciklusát tölti.

0

Sport

Mindenki Dárdai Pálon nevetett, most egész Berlin róla beszél

A magyar fociedző visszatért a hős szerepébe.

Kubatov Gábor üzent, miután a Fradi kikapott a Pakstól

Közösségi oldalán fogalmazta meg rövid üzenetét a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, miután a zöld-fehérek pont nélkül maradtak a Paks ellen vasárnap.

A paksi vereség után Bognár György keményen odaszúrt a Fradi játékosainak

Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a vereséget követően.

Óriási botrány Németországban: őrjöngő huligánok miatt szakadt félbe a sztárcsapat meccse - videó

A bírónak az első félidőben be kellett küldenie az öltözőbe a focistákat.

Dejan Sztankovics: Azért fizetnek, hogy kemény döntéseket hozzak

A Fradi edzője nem hibáztatja a játékosait a Paks elleni vereség miatt.

Magyarországra látogat minden idők egyik leghíresebb sportolója

Aláírást és közös fotót is lehet majd tőle kérni.

Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United

Kifejezetten gyenge formában futballozik a mostani idényben.

Ezt mondta Dibusz Dénes a Fradi rangadója után

A magyar válogatott kapusa reálisan értékelte csapata teljesítményét.

Meghalt a lelátón egy szurkoló, félbeszakították a meccset

A klubok megegyeztek, hogy nem is folytatják ma már az összecsapást.

Miért nem örültek a Fradi-drukkerek Lisztes góljánál? Ajándék tizenegyeseket hozott a Mikulás? Íme, a válaszok...

A Sportál hétfőnként jelentkező rovatában minden NB I-es forduló után keressük a válaszokat azokat a kérdésekre, amelyek a hétvégi magyar bajnoki mérkőzések után fogalmazódnak meg a drukkerekben, a játékosokba

Bognár György: Magyar játékosokkal állunk az első helyen, és magyar edzővel"

A Paks vezetőedzője szerint harmincnégy ponttal már most megvan a bennmaradás, de a folytatásban nehezebb mérkőzésekre számít.

0

Bulvár

A fél ország egy Várkonyi Andrea mémen röhög, Mészáros Lőrinc felesége leiskolázta a Város királynőit

Régen volt már ekkora találat a magyar poéntengerben, fogjuk a hasunkat a nevetéstől.

A népszerű édesítőszer, ami széttöri a DNS-ünket

Bár a média fősodrában nem kapott helyet, a tudományos publikumot megdöbbentette az a nemrégiben bizonyítást nyert megállapítás, miszerint egy széleskörben használt édesítőszerünk komoly veszélyt jelent az emb

Orbán Viktor kezet csókolt, majd pofára esett az argentin elnök beiktatásán – videó

Nagyot mennek Orbán Viktor válogatott sutaságai a médiában, miután kénytelen volt összefutni Argentínában a magyar kormányzati sajtótermékeken keresztül agyba-főbe gyalázott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. F

Megvan a végső dátum! – Az EU betiltja a gázkazánokat

Megállapodásra jutottak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban.

31 évesen lett nagymama a magyar énekesnő - Ma már dédunokája is van

Képeken a magyar sztárok, akikről kevesen tudják, hogy fiatalon lettek nagyszülők.

Vadon Jani a távozásáról: Rohadtul cserben hagytak

Két-három ember kivételével a legnehezebb pillanataiban nem kapott senkitől érzelmi támogatást, nyilatkozta Vadon Jani azután, hogy kiderült, abbahagyja a rádiózást. Ugyanakkor közölte: nem azért távozik, mert meg

Két fiatal focista okozhatta anya és lánya halálát

A rendőrség nyomoz az 1. FC Köln két fiatal játékosa ellen, akik állítólag autóikkal érintettek a Wesseling-elágazás közelében történt halálos balesetnek – írja az Express.de. Az Express.de cikke. Képernyőfo

Kijött a friss rangsor az európai életszínvonalról: itt tart most Magyarország

Az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) minden évben elkészíti azon 37 felzárkózó ország alkalmazkodási elemzését, amelyek fenntarthatósági felzárkózását hiteleivel támogatja.

Ha így főzöd a tarhonyát, olyan finom lesz, mint még soha

A tarhonya a magyarok egyik legkedveltebb körete, ami jól passzol húsos és zöldséges ragukhoz, de akár levesbetétként is megállja a helyét. Előfordul azonban, hogy valami oknál fogva mindig összeragad a végén, ezze

Ez a betegség enyhe köhögéssel kezdődik, végül a tüdő merevvé válik

A betegek olyan tüneteket tapasztalnak, amelyek idővel fokozatosan romlanak, gyakran olyannyira, hogy még nyugalmi állapotban is megnehezítik a légzést.

Így nézett ki, amikor a mai Magyarországot egykor a Pannon-tenger borította

Utolsó maradványai mintegy 600 ezer éve tűntek el.

Eszébe ne jusson ez az álomnyaralás. Bűnözők paradicsoma lett a világhírű tengerpart

A francia Riviéra mellett a másik leghíresebb tengerpart Rió de Janeiro ikonikus strandja, a Copacabana. Az álom uticél azonban mára életveszélyessé vált, az erőszakos bűncselekmények elszaporodása miatt.

blogmorzsák

Nagy szeletelt csirkemellsonka teszt

Nem csak minőségben, hanem hústartalomban is hatalmas különbségek vannak a csirkemell sonkák között.

A munkahelyi autonómia motivál

Hogyan függ össze a szabadság és a munkahelyi motiváció?

Német rapperrel kollaborál Fred Durst

Olyan sokan azért nem tippeltünk volna erre az együttműködésre.

0