Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - Fókuszban a harmadik hely és a bennmaradás, derbi szombaton

Péntektől folytatódik a küzdelem a harmadik, még európai kupaszereplést érő hely megszerzéséért és a kiesés elkerüléséért a labdarúgó OTP Bank Ligában, melynek 31. fordulójában szombat este a 229. Ferencváros-Újpest derbit rendezik meg.


hirdetés

Az már az előző körben eldőlt, hogy a Ferencváros megvédi bajnoki címét, míg az ezüstérmes pozíciót nem lehet elvenni a Fehérvár FC együttesétől.

A harmadik helyen álló, és az idény meglepetéscsapataként számon tartott Mezőkövesdre azonban nem várnak könnyű feladatok, Kuttor Attila tanítványainak ugyanis még sorrendben a Fehérvárral, a Debrecennel és az FTC-vel kell megmérkőznie az utolsó három fordulóban.

Az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő kövesdiek kis híján javítani tudtak szerda este, ám az Újpest elleni idegenbeli meccsükön a 95. percben egyenlített a fővárosi csapat, így a Mezőkövesd immár 10 mérkőzés óta nyeretlen. Bár papíron a Fehérvár számára semmilyen tétje nem lesz a szombat délutáni mezőkövesdi fellépésnek, Joan Carillo együttese vélhetően nem feltartott kézzel lép majd pályára.

A Diósgyőr szerdai legyőzésével a Puskás Akadémia egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy elcsípje a harmadik helyet, pontszámban ugyanis már utolérte a Mezőkövesdet. A felcsúti csapat ezúttal szombaton a Paksot fogadja, amely a már biztos búcsúzó Kaposvár megverésével ötpontos előnyre tett szert a 11. pozícióban álló, és így jelenleg kiesésre álló Debrecennel szemben.

A hajdúsági csapatra nagyon nehéz összecsapás vár a fordulót záró vasárnap esti találkozón, amikor az ötödik Diósgyőrt látja vendégül. A miskolci együttesnek ezt a meccset mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy versenyben maradjon a harmadik helyért, ugyanakkor a DVSC-nek szintén nagy szüksége van a három pontra azért, hogy az utolsó két körben még valós eséllyel küzdhessen a bennmaradásért.

A Debrecent három ponttal megelőző Kisvárda Kaposváron vendégszerepel, míg a fordulót péntek este a kupagyőztes Honvéd zalaegerszegi vendégjátéka nyitja.

Szombat este a magyar futball derbijét játsszák a Groupama Arénában, ahol a Ferencváros fogadja ősi riválisát, az Újpestet. A találkozó ezúttal a presztízs és a hagyományok mellett a lila-fehérek számára fontosabb, a hazaiaknak ugyanis a bajnoki cím már zsebben van. A vendégek az új vezetőedző, Predrag Rogan június 1-jei kinevezése óta veretlenek, de még pontokat kell gyűjteniük a biztos bennmaradáshoz. A két együttes eddig 228 alkalommal csapott össze az NB I-ben, az örökmérleg 105 FTC-siker és 62 döntetlen mellett 61 újpesti győzelmet számlál. A lila-fehérek - minden versenysorozatot figyelembe véve - legutóbb 2015 decemberében nyertek ősi riválisuk ellen, a Ferencváros pedig pályaválasztóként 52 meccs óta nem talált legyőzőre.

Az M4 Sport a forduló összes mérkőzését élőben közvetíti.

 

OTP Bank Liga, 31. forduló:

---------------------------

péntek:

Zalaegerszeg-Budapest Honvéd FC 20.00

szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 16.55

Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00

Ferencvárosi TC-Újpest FC 21.05

vasárnap:

Kaposvári Rákóczi FC-Kisvárda Master Good FC 19.00

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 21.05

 

A tabella:

1. Ferencváros 30 21 7 2 56-23 70 pont - már bajnok

2. MOL Fehérvár FC 30 17 8 5 53-26 59 - már biztosan második és EL-induló

3. Mezőkövesd Zsóry FC 30 13 8 9 40-28 47

4. Puskás Akadémia FC 30 12 11 7 46-38 47

5. Diósgyőri VTK 30 12 5 13 38-42 41

6. Budapest Honvéd 30 11 8 11 31-38 41

7. ZTE FC 30 10 9 11 47-41 39

8. Újpest FC 30 10 7 13 38-43 37

9. Paksi FC 30 10 7 13 40-47 37

10. Kisvárda Master Good 30 10 5 15 37-41 35

11. Debreceni VSC 30 9 5 16 42-56 32

12. Kaposvári Rákóczi FC 30 4 2 24 24-69 14 - már kiesett

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A tanárának és egy osztálytársának is nekitámadt egy gyerek Székesfehérváron

Ollóval akarta nyakon szúrni osztálytársát egy másodikos gyerek Székesfehérváron, a tanárára is rátámadt. 

Az alváshiány fokozza a szívinfarktus és a szívelégtelenség kockázatát

Azoknál, akik túl keveset alszanak vagy az alvásuk minősége nem megfelelő, és ezért szenvednek alváshiányban, szignifikánsan nagyobb a...

Hasítanak a zöld hitelek

Tavaly a zöld tőkepiac is erősödött, a zöld kötvények aránya a teljes állományon belül elérte a 24 százalékot.

Magyar Péter szerint Gyurcsány vetett be fociultrákat 2006-ban

A Tisza Párt listavezetője egyúttal „bűnben fogantnak” nevezte a Momentumot, és kijelentette, hogy 2026-ban megnyerik a választásokat.

Ritka értékek a földtől a plafonig

Egy ritka Zsolnay-kútszobor mellett a Bedő-gyűjtemény százötven darabjára is lehet licitálni a Nagyházi Galéria tavaszi árverésén,...

Kedvezőek a magyar takarmányipar 2024-es kilátásai

UBM: közel 20 százalékkal bővülhet a takarmánygyártás volumene.

Hazánk tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként

Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági...

Gyertyagyújtás lesz a csabai "közkakas" emlékére

Sanyi halálhírét kedden jelentették be. Az esemény szervezője egy választáson induló politikus, maga is úgy látja, hogy emiatt sokan...

Magyarországot is leigázná a világ egyik legnagyobb mobilgyártója, a nálunk eddig totál ismeretlen Tecno

Elkezdi a terjeszkedést Magyarországon az egyik legnagyobb kínai telefongyártó. Mobiljait webshopok mellett az Auchanban is kapni lehet majd.

Brit hírszerzés: van egy fontos terület, ahol az egész világnak nélkülözhetetlen Ukrajna - Ezzel még az oroszok sem tudnak mit kezdeni

Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Ezúttal a fekete-tengeri gabonaexportról írnak.

0

Sport

Kirúgták Újpestről a bulizós magyar válogatott focistát

A lila-fehérek már nyolc játékostól elköszöntek.

Szörnyű tragédia: 40 évesen halt meg a csupaizom sportoló

A németek pankrátorának halála lesújtotta a pankrátorok közösségét.

Stankovic annyira le akart lépni a Fraditól, hogy saját zsebből vásárolta ki magát

Az oroszok azt írják meg, hogy milyen sürgős volt a szerbnek ez a lépés.

Mutatunk 10 bomba fotót az egyik legszexibb sportolóról

Paige Spiranac sokat megmutató, de legalább ennyit sejtető ruhában jelent meg.

Kőművesként dolgozik tovább Jürgen Klopp

Aki azt hiszi, hogy Jürgen Klopp megőrült, nagyot téved. A Liverpool volt edzője ugyanis könnyen lehet, hogy tényleg kőművesnek áll. A német edző Mallorcán ökológiai családi paradicsomot tervez.

„El akarták érni, hogy ne tudjak lábra állni” - kifakadt az ETO-ra és a játékvezetőre a Vasas játé...

Az ETO FC Győr elleni 3-2-es vereséggel minimálisra csökkentek a feljutási reményei a Vasasnak, amelynek támadója, Tóth Milán az angyalföldiek hivatalos oldalának beszélt a hétfői rangadóról.

Nem a Szpartak fizette ki Sztankovics lelépési összegét - sajtóhír

Orosz sajtóhírek szerint nem a Szpartak Moszkva, hanem maga Dejan Sztankovics fizetett a Ferencvárosnak, hogy távozhasson.

Két perc alatt nyert 400 milliót a 2570 tulajdonosának.

Valljuk be, Magyarországon kevesen figyelik a tengerentúli lóversenyek eredményeit, akik mégis, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy a hétvégén a híres, 149. alkalommal (!) megrendezett Preakness Stakes-t a Seize the Gre

ZTE: két kapus és egy légiós sem marad a klubnál

A Zalaegerszeg a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy távozik a csapattól Dombó Dávid, Gyurján Márton és Guy Hadida. Dombó […] A ZTE: két kapus és egy légiós sem marad a klubnál bejegyzés először nb1.hu-é

Megszólalt a Fradi egyik edzőjelöltje: „Nem feltétlen a bajnoki címért szeretnék küzdeni”

Portugáliában, egy Nemzetközi Labdarúgó Kongresszuson tartott beszédet Rui Vitória, akit a Ferencvárossal is szóba hoztak az előző héten. A rutinos edző elmondta, csak akkor tér vissza, ha minden feltétel adott a ny

Távozik a Bundesligából a magyar válogatott sztárjátékos

Már a következő klubja is megvan a magyar kézilabdázónak.

„Újra fellobbantotta bennünk a tüzet” - a volt ferencvárosi edző nemzetközi porondra vezette csapa...

Ricardo Moniz dicséretét zengik Zürichben, a Ferencváros és a Zalaegerszeg korábbi edzője ugyanis az Európa Konferencia Ligába vezette az FC-t.

0

Bulvár

Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében

Mutatjuk a jeleket, amikkel te is kiszúrhatod ezt a nagyon káros szokást.

Van egy olaj, ami szinte minden bőrbetegséget gyógyít

A hazánkban is népszerű és jótékony hatású ricinus- és kókuszolaj után itt az ideje, hogy szót ejtsünk az argánolajról is, ami – bár nagyon egzotikus környezetből származik –, legalább annyira fantasztikus

Most érkezett: megtalálhatták a verőcei horrorbalesetben eltűnt fiatalokat

Az öt fiatalt már nem keresi eltűntként a rendőrség.

Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van

Nyolc perc, nulla százalékos pártok, írta a vita kirobbantója.

Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk

E-kereskedelembe vágott a Tisza Párt. Ha akar, drága pénzért tetőtől-talpig „tiszás” lehet a szimpatizáns.

Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba

Egy uniós rendelet kötelezően előírja, hogy minden új járműnek tartalmaznia kell a közlekedést érintő eseményekkel, balesetekkel kapcsolatos adatok rögzítésére szolgáló EDR-rendszert.

Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?

Lejárt az elnöki mandátuma az ukrán államfőnek, gőzerővel toboroznak az ukrán börtönökben, megérkezett a nyugati lőszerszállítmány.

Földönkívüli élőlényt találtak a Jupiter egyik holdján? Teljesen felrobbantotta az internetet a felfedezés

A Juno szonda a Jupiter bolygó egyik holdját, az Europát vizsgálta, amikor érdekes felfedezésre bukkant. Emiatt a tudósoknak is leesett az álla!

Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta 

Ezúttal nem egy preventív cikkel találod szembe magadat, amiben azt vizsgáljuk, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak. Egy alattomos veszély fenyeget minket nap, mint nap, ami felér 15 szál cigaretta elszívásáva

Politico: váratlan fordulat Ukrajna EU-tagságánál, Magyarország lehet a kulcs

A belga tisztviselők kitűzték a dátumot a tárgyalásokat elindító kormányközi konferenciára.

0