Ezt olvasta már?


Legyőztük a németeket, ezzel csoportgyőztes lett a férfi kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott a maximális négy pontot viszi magával az egyiptomi világbajnokság középdöntőjébe, miután a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában 29-28-ra legyőzte Németországot kedden.


hirdetés

MTI

 

A magyar együttes a középdöntő I. csoportjában – az Új Fővárosban – sorrendben Brazíliával, Lengyelországgal, majd az Európa-bajnok Spanyolországgal találkozik csütörtökön, szombaton és jövő hétfőn. A hatos csoport első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A továbbjutást már korábban biztosította mindkét csapat, így a találkozójuk tétje az volt, melyik hány pontot visz magával a középdöntőbe.

 

A németek legjobbjai közül Kohlbacher, Wiencek, Pekeler, Weinhold, Lemke, Suton, Heymann, Semper, Wiede, Dissinger és Reichmann is hiányzott a keretből sérülés, betegség, illetve a szereplés lemondása miatt. A magyarok meccskeretéből ezúttal Borbély Ádám, Győri Mátyás, Hanusz Egon és Topic Petar maradt ki.

 

Mindkét csapat jól kezdett, és leginkább távoli átlövésekből szerezte góljait. A magyarok dolgát az első tíz percben három kiállítás is nehezítette, ráadásul Lékai Máté többször hibázott támadásban. Egy kettős emberelőnynek, illetve a pontosabb támadójátéknak – például a beállók egyre hatékonyabb megjátszásának – és a hatékonyabb védekezésnek köszönhetően egy 7-2-es sorozattal meglépett a magyar csapat.

 

Ekkor, 10-6-nál Alfred Gislason, a németek szövetségi kapitánya időt kért, csapata pedig agresszív, nyitott védekezésre váltott, de a magyarok erre jól felkészültek és 15-10-re elléptek. A német csapat ezt követően sorozatban négyszer talált be, mert kihasználta, hogy a magyarok ugyanúgy elrontották az első félidő hajráját, mint a tavalyi Európa-bajnokság szinte minden meccsén, így szünetben 15-14 volt az állás.

 

A második félidő elején többször is egyenlítettek a németek, majd Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően tartotta előnyét a magyar együttes. Utóbbi ezt követően hat és fél percig nem talált be, majd az ellenfél a hatodik perc (4-3) után az ötvenedikben 24-23-nál ismét átvette a vezetést. Johannes Bitter egyre jobban védett, csapattársai egyre hatékonyabban védekeztek, ezért a magyaroknak egyre nehezebb dolguk volt támadásban.

 

A hajrában előbb – Mikler és Bánhidi remeklésével – fordított a magyar válogatott (27-26), majd emberhátrányba került. Az utolsó perc döntetlen állásról indult, a magyarok végig támadhattak, és Lékai Máté három másodperccel a vége előtt a hálóba bombázott.

 

A mezőny legeredményesebb játékosa Máthé Dominik és Bánhidi Bence volt egyaránt nyolc góllal, a meccs legjobbjának pedig utóbbit, a Szeged beállóját választották. A németek legeredményesebbje Marcel Schiller volt hét találattal.

 

A két csapat 31. egymás elleni mérkőzésén három döntetlen és 21 német siker mellett hetedszer győztek a magyarok.

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

 

Nekünk, edzőknek ez a legszebb, amikor egy góllal nyer egy csapat, főleg ilyen kiélezett helyzetben, főleg válogatott meccsen. Nagyon sokat készültünk, de nem tudtuk, hol tartunk, hiszen komoly csapattal nem találkozunk az elmúlt időszakban. A fiúk élesek voltak, jól összpontosítottak, de látszott, hogy sok a hiba a játékunkban. Talán eldönthettük volna meccset az első félidőben, elmehettünk volna több góllal, de elég sok volt a technikai hiba és a bizonytalanság. A végén helyén volt a szívünk és a végjátékban hideg fejjel kézilabdáztunk. Ez nekünk óriási boldogság. Dolgoznunk kell továbbra is, de ezt az ilyen sikerek nagyon megtolják, ez óriási lökést ad mindenkinek, és sokkal jobban összekovácsolja a társaságot”

 

- nyilatkozta a szakvezető az M4 Sporton.

 

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, A csoport:

Magyarország-Németország 29-28 (15-14)

 

Gíza, zárt kapuk mögött, v.: Gubica, Milosevic (horvátok)

lövések/gólok: 38/29, illetve 42/28

gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/4

kiállítások: 14, illetve 14 perc

 

Magyarország: Mikler – Bóka, Szita 3, Bánhidi 8, Lékai 4, Máthé 8, Rodríguez, cserék: Sipos, Rosta 1, Balogh Zs. 1, Bodó 2, Ancsin 2, Székely, szövetségi kapitány: Gulyás István

 

Vasárnap játszották:

Magyarország-Uruguay 44-18

pénteken játszották:

Németország-Uruguay 43-14

Magyarország – Zöld-foki Köztársaság 34-27 – a később megállapított eredmény 10-0

 

játék nélkül:

Németország – Zöld-foki Köztársaság 10-0

Uruguay – Zöld-foki Köztársaság 10-0

A magyar szövetség a Zöld-foki Köztársaság elleni mérkőzést beleszámítja a válogatottságszámba, és a 34-27-es eredmény alapján a gólokat is beszámolja a játékosoknak.

 

A csoport végeredménye:

1. Magyarország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Uruguay 2, 4. Zöld-foki Köztársaság 0 (koronavírus-fertőzés miatt visszalépett)

 

A középdöntő I. csoportjának (Új Főváros) állása:

1. Magyarország 4 pont, 2. Spanyolország 3, 3. Németország 2 (71-43), 4. Lengyelország 2 (59-50), 5. Brazília 1, 6. Uruguay 0

mti







0

hírek innen, onnan

M0-st terrorizáló kamionos, elképesztő baleset a Kőröshegyi völgyhídon - videók

Válogatás a héten közzétett, hajmeresztő közúti eseményekből.

Az EU jóváhagyta a Hyginett fogkefegyártó magyar állami támogatását

Az összeg a Hyginett 135,3 millió eurós, a Gyöngyösön működő fogkefegyártó üzem bővítését célzó beruházását egészíti ki.

A Hungary Helps gyorssegélyt nyújt a csádi lőszerraktári robbanás sérültjeinek megsegítésére

A gyógyszereket az előzetes egyeztetések alapján a kórház igazgatója állította össze a szükségleteknek megfelelően.

Elképesztő gazdasági erőt jelent a felhő, mégsem kell sokaknak

A technológia ma még inkább a nagyobb létszámú cégek kiváltsága, annak ellenére, hogy jelentős transzformatív ereje van egy vállalat...

Hónapokon át terrorizált egy kilencéves kislányt az egyik tanára, a tankerület nem segített

„Kiváglak innen úgy, hogy kitörik kezed-lábad”, „elvitesselek az intézetbe?”, „anyának-apának nem fogsz hiányozni” – ilyen...

Hihetetlen, új módszerrel támadnak a csalók – Erre kell fokozottan odafigyelni, ha nem akar súlyos pénzeket elbukni

A Booking.com internetes biztonságért felelős vezetője szerint az utóbbi 18 hónapban 500-900%-kal nőtt az adathalász támadások száma,...

Lemondta 2 milliárd eurós akkumulátor rendelését a BMW

A német gyártó közleménye szerint a Northvolt tevékenységét a következő generációs akkumulátorcellák fejlesztésére összpontosítják.

A románok kapitánya elárulta, mi a csapat titka

A nemzeti összetartásban és a csapategységben látja a román labdarúgó-válogatott legnagyobb erősségét Edward Iordanescu szövetségi...

Retteghet az Nvidia, az AMD és az Intel? – Alapjaiban változik meg a laptop szektor

Gyorsabbak, könnyebbek és tovább bírják! Megérkeztek az új generációs, ARM technológiára épülő notebookok a Windows univerzumba is....

Nukleáris meghajtású amerikai anyahajó bukkant fel egy dél-koreai kikötőben

Néhány nappal azután, hogy Oroszország és Észak-Korea kölcsönös katonai támogatásról kötött megállapodást, kikötött a Theodore...

Egy mutatóban Varga, egy másikban Orbán uralja eddig az Eb-t

Két kör után 0 ponttal várja a Skócia elleni, sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmérkőzését a magyar válogatott. Marco Rossi csapata nem...

35 percig volt egy tűzforró autóba zárva Budapesten két kisfiú, kórházba kerültek

Az anyjuk akkor került elő, amikor a rendőrök és a mentők is odaértek már.

Sport

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

A csaló holland bíró kirabolta a magyar válogatottat

Két sorsdöntő ítéletet is elemez egy lap, a következtetése pedig teljesen egyértelmű.

Pocsék eredmény született a lengyel–osztrákon

Ebből a csoportból nehéz lesz megelőzni a harmadik helyezettet. Márpedig minket ez érdekel.

Shane Tusup perelné az államot a Hosszú Katinka után járó edzői életjáradékra

Nem könnyű megállapítani, jogosult-e az edző a tekintélyes összegre.

A legszexibb Eb-WAG-ek: a belgák focistájának bájos magyar felesége

Természetesen a focis tartalmakat is követjük az Európa-bajnokság alatt, de ezek mellett bemutatjuk az Eb legcsinosabb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legszexibb barátnőit, feleségeit. A sorozatot Szabó

Életben maradtak

Ukrajna fordított és még továbbjuthat

Milák Kristóf kirázta a kisujjából a futamgyőzelmet

Senánszky Petra és a mix gyorsváltónk akár a győzelemre is esélyes, Milákról nem is beszélve.

"Ha ez les volt, nem fogod 4 percig a füledet, hanem gólt ítélsz"

A hollandok egyöntetűen azt gondolják, az angol játékvezetői csapat rosszul döntött a VAR-szobában.

Az Eb nyolcadik napja: amikor csalódni kell a rangadóban

Befejeződött a németországi Európa-bajnokság nyolcadik napja. Összefoglaljuk, mi történt pénteken.

Óriási meglepetésekkel folytatódott az F1-es Spanyol Nagydíj

Charles Leclerc továbbra is keresi a formáját.

0

Bulvár

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

Orbán: Nem tudunk a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmilliós piacunkra számíthatunk

Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. Magyarország nem tud a mo

Mátyás király 13 éves felesége már a nászéjszakán megfogant, tragikus sors várt rá

Mátyás király rendkívül fiatalon lépett trónra, de utódlását sosem tudta a saját reményei szerint biztosítani.

Orbán Viktor kitalálta, kikkel fizetteti meg a Magyarországra kiszabott hatalmas uniós bírságot

A Mercedes titkos, új fejlesztéseiről, európai lakosságcseréről és Mark Rutte támogatásáról is beszélt a kormányfő a Kossuth Rádióban.

Horvátországban felrobbant egy gyerek, miután az apja ép ésszel felfoghatatlan dolgot tett

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával - közölte pénteken a Zára megyei rendőrség.

Mégsem a vakcináknak köszönhető, hogy több millió ember megúszta a Covidot?

Mi mentette meg emberek tömegeit a több esztendőn át tomboló világjárványtól? Tényleg az oltásoknak köszönhető, hogy egyesek elkerülték a fertőzést, vagy egészen más okok bújnak meg a háttérben?

Tóth Andi ebben a 3000 forintos ruhában gálázott: észveszejtően szexi volt a kis fekete darabban

Egy biztos: Andi bebizonyította, hogy nem csupán méregdrága ruhakölteményben lehet megjelenni egy díjátadó gálán, ugyanis egy olcsóbb darabban is éppoly szexi lehet valaki.

Óriási diplomáciai balhé van a foci-Eb-n, ennek még komoly következménye is lehet

A szerbek, a horvátok és az albánok az ügy főszereplői, amelyben uszítás, gyűlöletkeltés és rasszizmus is helyet kap. Itt a lehetőség az UEFA-nak, hogy végre rendet tegyen.

Brutális lépésre készül Magyarország - egymilliárd euróról van szó

Magyarország a legnagyobb hitelkihelyezésére készülhet a rendszerváltás óta.

Megtaláltuk a vállalkozót, akit Magyar Péter megnevezett a törölt posztjában

A politikus a dulakodás után írt bejegyzést visszavonta, de később összefoglalta, mit gondol a történtekről.

51 évesen tragikus hirtelenséggel meghalt az Operettszínház művésze

Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze. A színész, operett- és operaénekes gyors lefolyású betegség következtében pénteken, 51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg – közölte a Budapesti O

0