Ezt olvasta már?

0

Már öt banknál lehet akár 10% önerővel lakáshitelt felvenni

Már öt banknál tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással.


hirdetés

A Bankmonitor szakértői szerint ennek azért van jelentősége, mert az egyes pénzintézetek hitelbírálati gyakorlata nagyon különböző, emiatt előfordulhat, hogy míg az egyik bank meghitelez valakit, egy másik elutasítja őt, vagy a szükségesnél kisebb hitelösszeget ad a számára.

Már öt banknál – OTP, Erste, K&H, CIB, UniCredit - tudnak akár 10%-os önerővel

lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.

A lehetőség érdemleges segítséget jelent a vásárlók számára, akiknek komoly

kihívást jelent a „normál” esetben 20%-os minimális önerő előteremtése. A

gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához

16 millió forint önerő helyett akár 8 millió forint saját megtakarítás is elegendő lehet.

Megfordítva a dolgot: a példában szereplő 80 millió forintos ingatlan

megvásárlásához 20% minimális önerőnél 64 millió forint, míg 10% önerőnél 72 millió

forint lakáshitelt adnak legfeljebb a bankok.

Első körben az OTP, az Erste és a K&H bankoknál lett elérhető a 10%-os önerővel

történő lakásvásárlás, amihez utóbb a CIB és az UniCredit is csatlakozott. Ez

mindenképpen jó hír az igénylők számára, hiszen az egyes bankok hitelbírálati

gyakorlata nagyon különböző, ezért előfordulhat, hogy valakit az egyik bank gond

nélkül hitelez, míg egy másik kikosaraz, vagy csak a szükségesnél kisebb

hitelösszeget ad a számára.

Ennek oka, hogy a bankok eltérően kezelik többek között a külföldi, a készpénzes és

a vállalkozói jövedelmet, de a minimálisan elvárt jövedelem, vagy éppen határozott

idejű munkaszerződés elfogadásának feltételeiben is találhatunk különbségeket.

A bankok között egyéb eltéréseket is találhatunk, ezért célszerű alaposan

tájékozódnia azoknak, akik 10%-os önerővel igényelnének lakáshitelt, hívják fel a

figyelmet a Bankmonitor szakértői. Egyes pénzintézeteknél ugyanis minden

lakásvásárlási és építési célú lakáshitelnél elérhető a lehetőség, míg máshol

kizárólag a CSOK Plusz hiteleknél, valamint a CSOK Plusz hitel mellé igényelt piaci

lakáshiteleknél biztosítják ezt. De olyannal is találkozni, hogy valahol 80 millió

forintban maximálják az így megvásárolható ingatlan piaci értékét, míg máshol nincs

ilyen limit.

Nem mindig elég 10% önerő

Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint a 90%-os hitelfedezeti arány nem

minden esetben jelenti azt, hogy az adott ingatlan piaci értékének 90%-áig hiteleznek

a bankok. Mégpedig azért, mert a bankok által adott hitel összege nem haladhatja

meg az általuk megállapított úgynevezett hitelbiztosítéki értéket, ami a piaci értéknél

mindig alacsonyabb.

Ha például egy ingatlan piaci értéke 80 millió forint, amit a bank 15%-kal csökkent a

hitelbiztosítéki érték kiszámításakor, akkor a hitel összege nem haladhatja meg a 68

millió forintot. Vagyis a lakás hitelből történő megvásárlásához ebben az esetben

legalább 12 millió forint önerő szükséges, ami a vételár 15%-a. Ez azonban még

mindig kedvező, mert 20%-os minimális önerőnél 16 millió forintot kellene saját

erőből előteremteni a vásárláshoz.

Ki vehet fel akár 10% önerővel lakáshitelt?

- Az adós és az adóstárs a hitelkérelem befogadásáig nem töltötte be a 41.

életévét.

- Az adós és adóstárs nem rendelkezik, illetve rendelkezett korábban

lakóingatlanban 50%-ot elérő tulajdoni hányaddal. Kivétel az olyan

lakóingatlan tulajdonjog, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal

(öröklés útján szerzett haszonélvezeti jog) terhelt.







0

hírek innen, onnan

A 215. versenyén sem talált legyőzőre az íjak ura – Ősszel készül az újabb, ezer méter feletti távrekordra

2008 ban Dél-Koreában lett először világbajnok, eddig világszerte több mint tízezer íjász versenyzőt utasított már maga mögé,...

Súlyos dolgot szúrtak ki Katalin hercegnén, az egész világ előtt próbálta titkolni

Árulkodó mozdulatot tett a hercegné, ezzel pedig azonnal lebuktatta magát.

Tényleg lehet 10 százalék önerővel lakáshitelt felvenni? Előnyök és buktatók

Év eleje óta él a lehetőség, miszerint akár 10% önerővel is lehet lakáshitelt igényelni.  Előzetesen sokan úgy vélekedtek a...

Miért nem írta alá minden résztvevő ország a svájci békekonferencia zárónyilatkozatát?

Nemcsak a nemzetközi összefogás jelentős, hanem azoknak a listája is, akik végül nem írták alá a svájci békekonferencia...

Siessen a pénzváltóba, ha jó áron szeretne eurót venni.

A hétfői horror után a hét végére érzékelhetően erősődött a hazai fizetőeszköz.

„Hirtelen csend lett” – Brutális baleset az Eb-n, annyira szurkolt, hogy lezuhant a lelátóról egy férfi

Borzasztó baleset történt a német főváros olimpiai stadionjában. Egy lengyel szurkoló lezuhant a lelátóról és súlyosan megsérült....

A hétköznapok megfizethető luxusa: a masszázspisztoly. De van ennek bármi értelme?

Mire jó egy masszázspisztoly? Érdemes ilyen terméket vásárolni? Segít?

Ez a gyakori hormonbetegség a személyiséget is megváltoztatja

Ezzel a betegséggel együtt jár, hogy jelentősen megváltozik az érintettek viselkedése.

Betegen ellenőrzött a járványügyes a gyermekszívsebészeten

Az intézmény két szintjén lévő csecsemő és gyermekintenzív osztályon lévő kicsik gyakorlatilag védtelenek voltak.

Őrjöngő tömeg a budapesti reptéren, hosszas körözés után szállt csak le egy repülőgép

A péntek déli indulás helyett csak szombat reggel indult el Budapestről egy gép török riviérára.

Fokozódik a helyzet Tajvan körül, több tucat kínai repülő és hajó sorakozott fel a szigetnél

Kína 41 katonai repülőgépe és drónja, illetve hét hajója közelítette meg Tajvant, és a légi járművek egy része át is lépte a...

0

Sport

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

A csaló holland bíró kirabolta a magyar válogatottat

Két sorsdöntő ítéletet is elemez egy lap, a következtetése pedig teljesen egyértelmű.

Pocsék eredmény született a lengyel–osztrákon

Ebből a csoportból nehéz lesz megelőzni a harmadik helyezettet. Márpedig minket ez érdekel.

A legszexibb Eb-WAG-ek: a belgák focistájának bájos magyar felesége

Természetesen a focis tartalmakat is követjük az Európa-bajnokság alatt, de ezek mellett bemutatjuk az Eb legcsinosabb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legszexibb barátnőit, feleségeit. A sorozatot Szabó

Shane Tusup perelné az államot a Hosszú Katinka után járó edzői életjáradékra

Nem könnyű megállapítani, jogosult-e az edző a tekintélyes összegre.

Életben maradtak

Ukrajna fordított és még továbbjuthat

"Ha ez les volt, nem fogod 4 percig a füledet, hanem gólt ítélsz"

A hollandok egyöntetűen azt gondolják, az angol játékvezetői csapat rosszul döntött a VAR-szobában.

Milák Kristóf kirázta a kisujjából a futamgyőzelmet

Senánszky Petra és a mix gyorsváltónk akár a győzelemre is esélyes, Milákról nem is beszélve.

Az Eb nyolcadik napja: amikor csalódni kell a rangadóban

Befejeződött a németországi Európa-bajnokság nyolcadik napja. Összefoglaljuk, mi történt pénteken.

Óriási meglepetésekkel folytatódott az F1-es Spanyol Nagydíj

Charles Leclerc továbbra is keresi a formáját.

Magyar szurkolókat rugdostak és raboltak ki a foci-Eb-n

Az egyik elkövetőt már elfogta a német rendőrség.

0

Bulvár

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

Mátyás király 13 éves felesége már a nászéjszakán megfogant, tragikus sors várt rá

Mátyás király rendkívül fiatalon lépett trónra, de utódlását sosem tudta a saját reményei szerint biztosítani.

Orbán Viktor kitalálta, kikkel fizetteti meg a Magyarországra kiszabott hatalmas uniós bírságot

A Mercedes titkos, új fejlesztéseiről, európai lakosságcseréről és Mark Rutte támogatásáról is beszélt a kormányfő a Kossuth Rádióban.

Horvátországban felrobbant egy gyerek, miután az apja ép ésszel felfoghatatlan dolgot tett

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával - közölte pénteken a Zára megyei rendőrség.

Mégsem a vakcináknak köszönhető, hogy több millió ember megúszta a Covidot?

Mi mentette meg emberek tömegeit a több esztendőn át tomboló világjárványtól? Tényleg az oltásoknak köszönhető, hogy egyesek elkerülték a fertőzést, vagy egészen más okok bújnak meg a háttérben?

Tóth Andi ebben a 3000 forintos ruhában gálázott: észveszejtően szexi volt a kis fekete darabban

Egy biztos: Andi bebizonyította, hogy nem csupán méregdrága ruhakölteményben lehet megjelenni egy díjátadó gálán, ugyanis egy olcsóbb darabban is éppoly szexi lehet valaki.

Óriási diplomáciai balhé van a foci-Eb-n, ennek még komoly következménye is lehet

A szerbek, a horvátok és az albánok az ügy főszereplői, amelyben uszítás, gyűlöletkeltés és rasszizmus is helyet kap. Itt a lehetőség az UEFA-nak, hogy végre rendet tegyen.

Megtaláltuk a vállalkozót, akit Magyar Péter megnevezett a törölt posztjában

A politikus a dulakodás után írt bejegyzést visszavonta, de később összefoglalta, mit gondol a történtekről.

Brutális lépésre készül Magyarország - egymilliárd euróról van szó

Magyarország a legnagyobb hitelkihelyezésére készülhet a rendszerváltás óta.

51 évesen tragikus hirtelenséggel meghalt az Operettszínház művésze

Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze. A színész, operett- és operaénekes gyors lefolyású betegség következtében pénteken, 51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg – közölte a Budapesti O

0