Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke kedd este újabb videót töltött fel YouTube-csatornájára, melyben Magyarország aranytartalékának történelmi jelentőségű növeléséről beszélt, melyet az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikerének nevezett.

Magyarország tehát egy 12 milliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik a Magyar Nemzeti Bankban. Természetesen megvan, ahogy ez a napokban ki is derült
– jelentette ki. Majd hozzátette, hogy a százszoros értéknövekedés részben a mennyiség, részben pedig az arany árának 300 százalékos emelkedéséből adódott.
Az aranytartalék növelését három szakaszra osztotta: 2018-ban hazahozták a Londonban tárolt 3,1 tonnát, majd a tízszeresére, több mint 30 tonnára emelték, 2021-ben további 63 tonnát vásároltak, majd 2025-ben újabb 15,5 tonnát szereztek be. Kiemelte:
A Magyar Nemzeti Bank összesen 5,8 milliárd dollárt fektetett be aranyvásárlásba, amely 12 milliárd dollárt ér és több mint 6 milliárd dollárt nyert az MNB, amely 2500 milliárd forintnak felel meg.
Az összeget azonban nem fizethetik be osztalékként a költségvetésbe.
Az MNB korábbi elnöke szerint az aranyvásárlás stratégiai döntés volt, amelyet geopolitikai és nemzetstratégiai megfontolások vezéreltek. 2016 körül úgy látták, hogy egy kettős világrendszer alakul ki – egy nyugati dollár-alapú és egy keleti, kínai jüan-központú rendszer. Ebben a rendszerben az arany felértékelődik, és nemcsak pénzügyi-védelmi eszköz, hanem politikai és geopolitikai súlya is van. Mivel a magyar kormány erőteljes külpolitikát folytatott az Európai Unión belül, szükség volt egy „arany horgonyra”.
Nemzetstratégiai szempontból azért tartja fontosnak, mert „az elmúlt hetven-nyolcvan évben, amikor tulajdonképpen csak azt engedték oda a tárgyalóasztalokhoz, akinek volt aranya”. Hozzátette, hogy Magyarország elsők között kezdte meg 2018-ban az aranyvásárlást, amelyet 2021-től már gyakorlatilag minden ország követett. Ezzel a térségben egy főre eső aranytartalékban vezető pozícióba került, megelőzve Lengyelországot, Romániát és Csehországot.
A kettős világrendszer kialakulását 2050-re jósolja. A nyugati világ megtartja a dollárra épülő rendszert, amelyet arany, kriptovaluták és jegybanki digitális valuták (CBDC) egészítenek ki, a BRICS országok pedig egyre jobban levállnak majd a dollárról. Magyarországnak szerinte olyan pénzügyi rendszerre van szüksége, amely folyosót ad a két világrendszer között – hasonlóan Dubajhoz, Szingapúrhoz, Budapest is lehet ilyen pénzügyi átjáró.
index
hírek innen, onnan
Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba
Digitalizáció nélkül a modern társadalmakban ma már nehéz létezni, de néha éppen az online világtól eltávolodva lehet igazán élni...
Vízöntőben járó Hold: 5 csillagjegy bőségesen fürdik a jóban ma
Amikor a Hold együtt áll a Plútóval a Vízöntő jegyében, öt csillagjegy különösen kedvező horoszkópra számíthat. A Vízöntőben...
Rendkívüli bejelentés érkezett – Trump kiadta a parancsot, megindultak a csapások Irán ellen
Washington újabb légicsapásokat indított, miután Irán megtámadott egy ciprusi zászló alatt hajózó teherhajót.
Megdöbbentő felfedezés az óceán mélyén: megtalálták a japán Atlantiszt?
1986-ban Aratake Kihachiro japán búvárvezető a Yonaguni-sziget partjainál, Japán legnyugatibb szigetén egy különös víz alatti...
Egy szikra is elég – fél Európa lángba borulhat, csontszáraz a kontinens
Óriási területek váltak a lángok martalékává, a helyzet tovább súlyosbodott Európa jelentős részén.
Ha ventilátort használsz a nagy melegben, erre külön figyelj: önmagában nem mindig elég
A ventilátor azonnal kellemesebbnek éreztetheti a szobát, de ettől a levegő hőmérséklete még nem csökken. A készülék a levegőt...
Kútfúrás előtt ezt muszáj tudnia: ezek az engedélyezés legfontosabb szabályai
Nem minden esetben kell végigcsinálni az engedélyeztetést.
Brutális meleg jön ismét, előtte záporok, zivatarok az északkeleti vármegyékben, vasárnapi és jövő heti időjárás
Az elmúlt napok szerint folyik tovább időjárásunk, vagyis továbbra is inkább csak az északkeleti tájakat frissíthetik záporok, illetve...
7 dolog, amitől meg kell válni 40 éves kor előtt – ezt javasolják a rendszerező szakértők
Ahogy az ember közeledik a negyedik X-hez, az élet egyre inkább a tisztánlátásról és a tudatos döntésekről szól. Nemcsak a céljaink...
Kapitális hiba a húslevesnél nyáron: ez történik, ha nem hűtöd ki időben
Természetesen a húsleves nyáron is felkerül az asztalra, azonban másképp viselkedik, mint a hidegebb időszakban.
A második világháború amerikai tankja, mely felvette a harcot a Tigerrel és a Pantherrel
A második világháború végére az Egyesült Államok hadvezetése felismerte, hogy a rendkívül sikeres M4 Sherman már nem minden helyzetben...
Évente százmilliárdokat kap Magyarország klímaátállásra, nem mindegy, mire költjük
A jövő energiapolitikájának nem elsősorban az energiaárakat kell támogatnia, hanem az embereket. Ez különösen fontos idehaza, ahol a...
Sport
Nem ment át az orvosin, összeomlott a Manchester United csúcsigazolása
Lefújták az átigazolást.
A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni
Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.
Ingyen igazolható világsztárt visz José Mourinho a Real Madridhoz
33 éves a kiszemelt.
Mindenki ezt az égi tüneményt bámulta Lamine Yamalék helyett a spanyol–belgán
Ellopta a show-t a gyönyörű popsztár.
Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya
A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.
A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát
Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...
Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?
Javában tárgyal az új csapatával.
Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n
Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.
Jó hírt kaptak az angolok a Norvégia elleni világbajnoki negyeddöntő előtt
Sőt, mindjárt hármat is!
Egy ghánai tévécsatorna szerint öngyilkos lett a világbajnokságon szereplő futballista
Bizonyíték egyelőre nincs.
Óriási ígéretként érkezett Németországba, most aprópénzért csaphat le rá a Barcelona
A gránátvörös-kékek egyik támadója eközben a BL-győztes PSG-be kívánkozik.
Michael Olise-transzfer: itt a Bayern München válasza a Real Madridnak
Újabb fejlemény az átigazolás kapcsán.
Bulvár
Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!
Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít
Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész
Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.
Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa
A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.
Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást
A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.
Gerendai Károly megemeli a kalapját Magyar Péter előtt, de nem érti, miért kell még mindig ennyire kampányüzemmódban működni
Azt is elmondta, miért tért vissza a Szigethez, és mit vár az idei fesztiváltól.
Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk
Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.
Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő
Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...
„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak
A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.
Magyar Péter vagyona, fény derül a titokra, illetve kukkantsunk bele Varga Judit pénzügyi helyzetébe is
Politikusaink egyre jobban élnek, és egyre nagyobb vagyonokra tesznek szert. Pedig fizetésükből ez nem igazán következne. Ennek ellenére többjüknek nagy vagyona, cégei, vállalkozásai, sőt cégcsoportjai, vállalatai
Túszdráma a fővárosi szupermarketben: órákon át tartott a rendőrségi akció
Döbbenetes jelenetek játszódtak le Berlin egyik szupermarketében, ahol egy férfi órákon keresztül fogva tartott egy nőt. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, miközben a hatóságok megpróbálták békés ú
„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett
Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.
„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját
Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


