Ezt olvasta már?


Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró hétvégéjén, Dzsiddában.


hirdetés

A bajnoki címet a 38 éves pilóta csapattársa, a spanyol Mikel Azcona már szombaton, az időmérő edzésen megnyerte, az ott megszerzett pontjaival ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben.

A sorozat hivatalos honlapja szerint a 2019-ben vk-győztes Michelisz az első vasárnapi futamot a második rajtkockából kezdhette a belga Nathanaël Berthon (Audi) mellől, de a startnál nem tudott előzni, s végül Berthon mögött intették le másodikként. Harmadik a holland Tom Coronel (Audi) lett, míg a mezőny másik két magyar indulója, Tassi Attila (Honda) és Nagy Dániel (Cupra) kiesett.

A második - és a WTCR történetének utolsó - viadalát a belga Gilles Magnus (Audi) nyerte, mögötte az északmacedón Victor Davidovski (Audi) ért célba másodikként, Azcona pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhette bajnoki címét. Tassi ezt a versenyt sem tudta befejezni, Nagy Dániel viszont hetedik lett.

A 2018-ban életre hívott WTCR ebben a formájában nem folytatódik tovább, jövőre más túraautós versenysorozatot hoznak létre.

 

A WTCR 2022-es idényének végeredménye (élcsoport és a magyarok helyezései): 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 337 pont, 2. Nestor Girolami (argentin, Honda) 254, 3. Nathanaël Berthon (belga, Audi) 240, 4. Michelisz Norbert (Hyundai) 222, ...13. Tassi Attila (Honda) 83, ...16. Nagy Dániel (Cupra) 62, ...19. Boldizs Bence (Cupra) 12







0

hírek innen, onnan

Elvitték az ötöslottó rekordfőnyereményét: 6,5 milliárd forint talált gazdára

A nyereményt egy darab telitalálatos szelvénnyel vitték el. (Mozaik)

Orbán Viktor a BYD autógyártó vezetőivel tárgyalt

Magyarország Kína számára évek óta az első számú kelet-közép-európai beruházási célország.

Marcel Ciolacu: sosem lesz 'semmilyen Székelyföld' Romániában

Azt sem tartja szerencsés hozzáállásnak, hogy a marosvásárhelyi román pártok valakik ellen, a "magyar etnikumú románok" ellen fogjanak...

Ellopták a pannonhalmi Radnóti-szobrot

Az emlékművet 1983-ban, a valamikori Wienerberger téglagyár területén állították fel.

Az egész világ gyászol: nem tudjuk felfogni, hogy a Jóbarátok sztárja elhunyt

A halál önmagában is szomorú, de amikor túl korán vagy túl értelmetlenül történik, még fájdalmasabb.

Megszólalt a Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottó rekordnyerteséről: így kaphatja meg milliárdjait

Egy játékost milliárdos lett. Huszonkilenc hét halmozódást követően a telitalálatos szelvény tulajdonosa 6,5 milliárd forintnak örülhet.

Elvitték az Ötöslottó rekordnyereményét! Ezek a 6 milliárd 523 milliót érő számok

Elvitték az Ötöslottó rekrodnyereményét! Egyvalaki a 4;15; 47; 59; 83. számsorral 6 milliárd 523 millió forintot nyert, gratulálunk!

Román miniszterelnök: Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája

Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája - jelentette ki kétnapos székelyföldi látogatása végén, szombaton Marcel Ciolacu román...

Gyönyörű szarvasrudli rohant át az úton Nagyatádnál

Egy autós rögzítette, ahogy egy óriási szarvacsapat csapatott át előtte az úton, bár ezt elég rossz helyen tették, nem volt menekülőút.

DVTK-Vidi: volt, amiben Grzelak és Radenkovics is egyetértett

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DVTK 4-0-ra győzte le hazai környezetben a Fehérvár együttesét. DVTK-Vidi: korai piros lap után...

15 divatfotó nagyanyáink korából – kevés ruhából is csinosan öltöztek

Gyere, és nosztalgiázz velünk a libbenő harangszoknyák, körömcipők és kartonruhák világában! Nagyanyáinknak fele annyi ruhájuk nem...

0

Sport

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Építkezéseken dolgozik, és a fura Milák Kristófról is beszélt a budapesti vb hőse

Kozma Dominik soha nem fogta vissza magát a vízben és a parton sem.

Meghalt Thaly Zoltán

Újságíróként és sportvezetőként is elismert tagja volt a magyar futballtársadalomnak.

Egyiptomba igazolhat a Fradi középpályása

Egyelőre szerződés köti a zöld-fehérekhez, de a nyáron elhagyhatja a klubot.

Nem csak a vezetőedző távozik az ETO-tól

A spanyol Antonio Munoz vezetőedző mellett tolmácsa is elhagyja a klubot, az erőnléti edző és a videóelemző pedig a helyi akadémiánál folytatja.

Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni

A német másodosztály 8. helyén álló Hertha BSC a 1. Braunschweig otthonába látogatott, Dárdai Palkó a kezdőcsapatban kapott helyet, Márton […] A Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni bejegyzés el

Bődületes potyagól után született történelmi rekord a Bundesligában

Folytatta elképesztő menetelését a Bayer Leverkusen.

Szoboszlaival olyat tettek Liverpoolban, mint csak a legnagyobbakkal szokás

Badarságként elterjedt a hír, hogy csapata pénteki edzésének idején Máltán tartózkodott.

Idegspecialistáktól kértek segítséget Szoboszlaiék érdekében

Korábban külön Mohamed Szalah felkészítésén is dolgoztak.

Két hete még a Fehérvárban játszott, szombaton két gólt szerzett korábbi csapata ellen

A Diósgyőrben futballozik a tavasszal Szabó Levente, aki csattanós választ adott a fehérvári vezetőknek, miért volt hiba kölcsönadni.

0

Bulvár

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Nagyon durva, lehet, hogy átverték a Katalint - egész Bicske a kegyelmi botrányt találgatja

A pedofil bicskei igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéből hatalmas botrány lett. Mit szólnak ehhez a bicskeiek? Kiderül a videóból.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Lefeküdtem a főnökömmel, döbbenetes dolgot mondott ezekután - Magyar nők vallomásai a munkahelyi románcokról

Mi történik, ha munkahelyi románcba bonyolódsz, ráadásul a főnököd a másik fél? Magyar nők mesélték el nekünk saját tapasztalataikat.

Újabb részletek derültek ki a bécsi bordélyházban megölt három nő haláláról

Egyre több részlet lát napvilágot a Bécsben történt kegyetlen gyilkosságról, aminek három nő az áldozata.

Egy transz fiatal a megszállt Herszonban: „Azt vettem észre, hogy nem figyelek a valóságra”

Ma két éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogyan hatott a háború a szexuális és nemi kisebbségekre? „A 22 éves Makszim Csernov közel kilenc hónapot élt a megszállt Herszonban, az mentette meg, hogy alig me

„Nem nekem, hanem a pedofilmentegető Kocsis Máténak kell lemondania!”

Gyurcsány Ferenc évértékelője előtt kérdeztük a DK politikusait az elmúlt hetek közéleti botrányairól, valamint Varju László bírósági ítéletéről.

10 élelmiszer, amit hűtőben kellene tartani – mégis a kamrába tesszük

Sok élelmiszer esetében nyilvánvaló, hogy hol a helyük az otthonunkban - vagy mégsem? Senki nem akarja, hogy egy étel vagy ital, amiért már fizetett, megromoljon, mert a kamrában volt a hűtőszekrény helyett, vagy a h

0