Ezt olvasta már?


Nálatok minden rendben van az ágyban?

Akadnak olyan dolgok, amiket még felnőttként is nehezünkre esik bevallani, beszélni róla pedig egyszerűen képtelenség, holott tudjuk, hogy a hallgatás és a kommunikáció teljes hiánya nem old meg semmit.

 

 

Az egyik ilyen terület a merevedési zavar, amely időszakosan vagy állandó jelleggel rengeteg férfit kínoz, de mivel senki sem szeret beszélni erről még a legjobb barátjának sem, így joggal hiheted azt, hogy egyedül maradtál a problémáddal.

 

A Pajkos Pajtás csapata osztotta meg velünk a tapasztalatait, így jogosan nyugtatunk meg téged, nincs minden veszve!

 

Mi a merevedési zavar oka?

 

Kétféle merevedési zavart érdemes megkülönböztetni: az egyik, amelyik időszakosan, esetleg alkalmi jelleggel jelenik meg, a másik pedig az, amelyik tartósan rombolja a szexuális életet.

 

Míg az első esetében okozhatja egy különösen stresszes időszak, és meg tudod oldani vágyfokozó ételekkel vagy alkalmilag szedhető potencianövelőkkel, addig a második esetet semmiképpen sem szabad félvállról venni.

 

Nem csupán azért, mert a kapcsolatotok megromlásához vezethet, hanem azért, mert feltehetően olyan komoly egészségügyi okok húzódnak a háttérben, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a túlsúly vagy az érelmeszesedés. Ilyenkor a merevedéi zavar csupán tünet, így először magát a probléma forrását kell orvosolni. Látod, hogy van remény?

 

A tartósan fennálló probléma esetén hajlamos a szenvedő fél gyors megoldásokhoz folyamodni, de óva intünk attól, hogy feketén, számla és vény nélkül vásárolj olyan szereket, amelyek nem tisztázott eredetűek és összetételűek.

 

Bár a kínzó probléma nagyon kellemetlen, de ne dőlj be a marketinges szavaknak, melyek azonnali megoldást, hatalmas és tartós erekciót kínálnak kedvező áron! Persze fontos a jó együttlét, de az egészséged még annál is fontosabb!

 

Hogyan orvosold?

 

Mindkét esetben segíthetsz magadon a potencianövelő szerekkel, melyek úgy biztosítanak tartós merevedést, hogy csökkentik a szervezeted stressz-szintjét, javítják a vérellátást, és stimulálják a hormonokat, így nemcsak lent fogsz keményedni, hanem mentálisan is erősebb leszel.

 

Amennyiben úgy érzed, hogy az ágyban kudarcot vallottál, akkor gondolj arra, hogy feltehetően a párod is éppen ezt gondolja, hiszen melyik nőnek ne fordulna meg a fejében, hogy esetleg már nem annyira kívánatos, és ez okozza a bajt. Ezért mindenképp légy őszinte, és persze gyorsan találd meg az orvosságot a Pajkos Pajtás potencianövelő szerei között!

 

Tedd meg a megfelelő lépéseket a boldog párkapcsolatért!

 

Fontos tudnod, hogy nem vagy egyedül. Sajnos a mai felgyorsult világ, a ránk zúduló egészségkárosító hatások nem maradnak nyom nélkül, férfiak millió szenvednek pontosan attól, amitől te is.

Ám míg az egyik férfi kezeletlenül hagyja, szenved, és romokban hever a párkapcsolata, addig a másik cselekszik, kivizsgáltat, és nem szégyelli segítségül hívni a potencianövelőket sem, cserébe viszont boldog és kiegyensúlyozott élete van. Te melyik leszel?







0
0
0

hírek innen, onnan

Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba

Digitalizáció nélkül a modern társadalmakban ma már nehéz létezni, de néha éppen az online világtól eltávolodva lehet igazán élni...

Vízöntőben járó Hold: 5 csillagjegy bőségesen fürdik a jóban ma

Amikor a Hold együtt áll a Plútóval a Vízöntő jegyében, öt csillagjegy különösen kedvező horoszkópra számíthat. A Vízöntőben...

Rendkívüli bejelentés érkezett – Trump kiadta a parancsot, megindultak a csapások Irán ellen

Washington újabb légicsapásokat indított, miután Irán megtámadott egy ciprusi zászló alatt hajózó teherhajót.

Megdöbbentő felfedezés az óceán mélyén: megtalálták a japán Atlantiszt?

1986-ban Aratake Kihachiro japán búvárvezető a Yonaguni-sziget partjainál, Japán legnyugatibb szigetén egy különös víz alatti...

Egy szikra is elég – fél Európa lángba borulhat, csontszáraz a kontinens

Óriási területek váltak a lángok martalékává, a helyzet tovább súlyosbodott Európa jelentős részén.

Ha ventilátort használsz a nagy melegben, erre külön figyelj: önmagában nem mindig elég

A ventilátor azonnal kellemesebbnek éreztetheti a szobát, de ettől a levegő hőmérséklete még nem csökken. A készülék a levegőt...

Kútfúrás előtt ezt muszáj tudnia: ezek az engedélyezés legfontosabb szabályai

Nem minden esetben kell végigcsinálni az engedélyeztetést.

Brutális meleg jön ismét, előtte záporok, zivatarok az északkeleti vármegyékben, vasárnapi és jövő heti időjárás

Az elmúlt napok szerint folyik tovább időjárásunk, vagyis továbbra is inkább csak az északkeleti tájakat frissíthetik záporok, illetve...

7 dolog, amitől meg kell válni 40 éves kor előtt – ezt javasolják a rendszerező szakértők

Ahogy az ember közeledik a negyedik X-hez, az élet egyre inkább a tisztánlátásról és a tudatos döntésekről szól. Nemcsak a céljaink...

Kapitális hiba a húslevesnél nyáron: ez történik, ha nem hűtöd ki időben

Természetesen a húsleves nyáron is felkerül az asztalra, azonban másképp viselkedik, mint a hidegebb időszakban.

A második világháború amerikai tankja, mely felvette a harcot a Tigerrel és a Pantherrel

A második világháború végére az Egyesült Államok hadvezetése felismerte, hogy a rendkívül sikeres M4 Sherman már nem minden helyzetben...

Évente százmilliárdokat kap Magyarország klímaátállásra, nem mindegy, mire költjük

A jövő energiapolitikájának nem elsősorban az energiaárakat kell támogatnia, hanem az embereket. Ez különösen fontos idehaza, ahol a...

0

Sport

A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni

Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.

Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya

A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?

Javában tárgyal az új csapatával.

Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n

Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.

0
0

Bulvár

Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!

Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít

Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész

Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.

Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa

A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.

Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást

A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.

Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk

Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.

Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő

Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...

„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak

A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.

Magyar Péter vagyona, fény derül a titokra, illetve kukkantsunk bele Varga Judit pénzügyi helyzetébe is

Politikusaink egyre jobban élnek, és egyre nagyobb vagyonokra tesznek szert. Pedig fizetésükből ez nem igazán következne. Ennek ellenére többjüknek nagy vagyona, cégei, vállalkozásai, sőt cégcsoportjai, vállalatai

Túszdráma a fővárosi szupermarketben: órákon át tartott a rendőrségi akció

Döbbenetes jelenetek játszódtak le Berlin egyik szupermarketében, ahol egy férfi órákon keresztül fogva tartott egy nőt. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, miközben a hatóságok megpróbálták békés ú

„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett

Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.

„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját

Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

0