Ezt olvasta már?


Rybar: átszakadt a frontvonal Kupjanszknál, törnek előre az oroszok

Az orosz Rybar elemzése szerint az orosz alakulatok áttörték a frontvonalat Kupjanszk városánál, az ukrajnai háború északkeleti szektorában.

 

A város a 2022-es invázió óta rendszeres támadás alatt áll, már több alkalommal is gazdát cserélt. Eleinte az oroszok foglalták el, majd 2022 őszén az ukránok egy ellentámadással visszafoglalták. Ettől kezdve folyamatosak voltak itt az összecsapások, mivel a frontvonal mindössze néhány kilométerre húzódott a várostól. Moszkva több alkalommal is vonta itt össze a csapatokat, hogy aztán elfoglalják a stratégiai fontosságúnak tartott települést, de ezek eddig nem vezettek sikerre. A térséget tartották a kulcsnak ahhoz, hogy az Oszkil folyón átlépve nyugat-északnyugat felé haladva Harkiv felé tudjanak támadást indítani.

Az erőfeszítések ellenére a frontvonal csak minimálisan mozgott a térségben az elmúlt két évben, most viszont változás tapasztalható: Kupjanszktól délre áttörtek az oroszok és haladnak a folyó felé.

Moszkva körülbelül egy hete számolt be arról, hogy elfoglalták Szinkivka települést, ahol azóta sikerült stabilizálni a helyzetet. csak ezért a települését legalább egy éven keresztül harcoltak az oroszok. Ettől délebbre Pescsanojénél ennél is jelentősebb áttörést értek el, mivel itt hamarosan elérhetik az Oszkilt, ezzel pedig ketté tudják vágni a térségben harcoló ukrán erőket. A cél elsődlegesen az lett kijelölve a támadó alakulatok számára, hogy a folyótól keletre fekvő területeket megszerezzék, szorítsák ki az ukrán védelmi állásokat onnan.

portfolio.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

5 90-es évekbeli autó, ami mára modern klasszikussá érett

Egyre több 90-es évekbeli típus válik keresett modern klasszikussá a gyűjtők körében.

Ne várja meg a méregdrága szervízdíjat! Ez jelezheti, hogy gond van a légkondijával

A nyarak egyre forróbbak, így a légkondicionáló berendezések mostanra szinte már nélkülözhetetlen eszközökké váltak. A tartósan...

Ön is érintett lehet: ebben a márkájú routerben súlyos biztonsági rés tátong

Nézze meg, ha ilyen routere van otthon, akkor jó, ha tud erről a biztonsági problémáról!

Ha nyáron nehezebben gondolkodsz, nem képzelődsz: a hőség az agyadat is megviselheti

Elolvasol egy mondatot, mégsem marad meg. Elfelejted, miért mentél át a másik szobába, lassabban döntesz, és hamarabb elfogy a türelmed. A...

3 Star Wars-szereplő, aki valóban legyőzhetné Darth Vadert

A legendás Sith nagyúr ellen mindössze három karakternek lenne reális esélye győzni.

Az egyszülős családoknak is jár az iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatás jár az egyszülős családoknak is, ám a Magyar Államkincstár (MÁK) "csak azokat látja a rendszerben, akik...

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Hosszabbításos thriller után Anglia jutott be a vb legjobb négy csapata közé

Remek meccset játszott Anglia és Norvégia a világbajnoki negyeddöntőben, amelynek a végén hosszabbítás után az angolok jutottak a négy...

Uniós törvény. Betiltják a benzines és a dízel gépkocsikat.

Mi igaz abból, hogy az Európai Unió hamarosan betiltja a benzines és dízel gépkocsikat? Valóban eljöhet az a pillanat, amikor a...

Anglia hatalmas küzdelemben legyőzte Norvégiát, és ott van a világbajnokság elődöntőjében

Jude Bellingham két góljával hosszabbítás után 2-1-re fordított és négy közé jutott az angol csapat.

Anglia két Bellingham-góllal fordított, hosszabbításban győzte le Norvégiát az elődöntőbe jutásért

Az angolok szerdán közép-európai idő szerint 21 órakor az Argentína-Svájc párharc győztesével játszanak az atlantai elődöntőben.

Közel volt az újabb norvég csoda, de Anglia a hosszabbításban fordított, és a világbajnokság elődöntőjébe jutott

Schjelderup csibészes góljára Bellingham duplája jött, a favorittól még egy tizenegyest is elvettek.

0

Sport

A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni

Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.

Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya

A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.

Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?

Javában tárgyal az új csapatával.

Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n

Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Óriási ígéretként érkezett Németországba, most aprópénzért csaphat le rá a Barcelona

A gránátvörös-kékek egyik támadója eközben a BL-győztes PSG-be kívánkozik.

0
0

Bulvár

Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!

Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít

Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész

Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.

Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa

A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.

Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást

A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.

Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk

Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.

Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő

Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...

„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak

A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.

Túszdráma a fővárosi szupermarketben: órákon át tartott a rendőrségi akció

Döbbenetes jelenetek játszódtak le Berlin egyik szupermarketében, ahol egy férfi órákon keresztül fogva tartott egy nőt. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, miközben a hatóságok megpróbálták békés ú

Magyar Péter vagyona, fény derül a titokra, illetve kukkantsunk bele Varga Judit pénzügyi helyzetébe is

Politikusaink egyre jobban élnek, és egyre nagyobb vagyonokra tesznek szert. Pedig fizetésükből ez nem igazán következne. Ennek ellenére többjüknek nagy vagyona, cégei, vállalkozásai, sőt cégcsoportjai, vállalatai

„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett

Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.

„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját

Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

0