Szoboszlai Dominik elárulta a szerbek elleni magyar siker titkát
Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.
hirdetés
A csapatkapitány ugyanakkor a mérkőzés után még nem volt hajlandó kimondani azt, amire az újságírók célozgattak és vártak tőle.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a mérkőzés után a Puskás Arénában a Liverpool klasszisa.
Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:
„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy 100 százalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a Magyarország – Szerbia labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában, 2023. október 14-én.
A magyar válogatott 2-1-re győzött (MTI/Czeglédi Zsolt)
A középpályás külön kiemelte Loic Nego játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.
hírek innen, onnan
Bravúros fordítás, olimpiai selejtezőt ért a magyar női kézisek győzelme
A hajrának hatgólos hátrányból vágtunk neki a horvátok ellen, mégis mi ünnepelhettünk.
Elhunyt a nívós egyházi iskola tanára: betlehemezés után a színpad mögött találták meg a testet
Újabb szörnyű tragédia történt.
Csodát tett a válogatott, tovább él a nagy álom
A horvátok elleni feltámadás olimpiai selejtezőt ért.
Megdöbbentő felfedezés: valóban gyógyít a macskadorombolás
Elképesztő részletek.
Az 57 éves Salma Hayek falatnyi bikinis képpel forrósította fel a hangulatot december közepén
Salma Hayek ismét büszkén mutatta meg bikiniben a testét!
Miniszterelnökké választották Donald Tuskot
A lengyel szejm gyorsan döntött.
Szemtanúk állítják: UFO-k jelentek meg Csernobilban
Egyesek szerint a katasztrófa idején segíteni érkeztek a földönkívüliek.
Volánbusz: Mindössze a dolgozók 14 százaléka vett részt a sztrájkban
A szakszervezet 25 százalékos béremelést követel. Az illetékes miniszter Lázár János, aki szerint a béremelési igény jogos, de túlzó,...
Női kézi-vb: hatgólos hátrányból fordítva jutott el az olimpiai selejtezőre Magyarország
A magyar női válogatott két perccel a vége előtt vezetett először. 13-19-ről sikerült 23-22-re nyerni. A sírból sikerült visszahozni...
Alekosz kész Vadon Jani helyére lépni a Balázsék című műsorban
Alekosz szerint jó helyettes, utód lenne Vadon Jani helyén, aki januártól már nem lesz tagja a Rádió 1-nek.
Volánbusz: a buszvezetők „óriási többsége” nem támogatta a hétfői sztrájkot
A Volánbusz ezzel együtt azt is cáfolta, hogy a szakszervezet valós számadatokat közölt a munkabeszüntetésben résztvevőkről.
Rossz hír Orbánnak: nem alakíthat kormányt az általa favorizált Morawiecki Lengyelországban
Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult lengyel parlamenti alsóház (szejm) nem adott hétfőn bizalmat Mateusz Morawiecki...
Sport
Mindenki Dárdai Pálon nevetett, most egész Berlin róla beszél
A magyar fociedző visszatért a hős szerepébe.
Kubatov Gábor üzent, miután a Fradi kikapott a Pakstól
Közösségi oldalán fogalmazta meg rövid üzenetét a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, miután a zöld-fehérek pont nélkül maradtak a Paks ellen vasárnap.
A paksi vereség után Bognár György keményen odaszúrt a Fradi játékosainak
Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a vereséget követően.
Óriási botrány Németországban: őrjöngő huligánok miatt szakadt félbe a sztárcsapat meccse - videó
A bírónak az első félidőben be kellett küldenie az öltözőbe a focistákat.
Dejan Sztankovics: Azért fizetnek, hogy kemény döntéseket hozzak
A Fradi edzője nem hibáztatja a játékosait a Paks elleni vereség miatt.
Magyarországra látogat minden idők egyik leghíresebb sportolója
Aláírást és közös fotót is lehet majd tőle kérni.
Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United
Kifejezetten gyenge formában futballozik a mostani idényben.
Új seriff van Katalóniában: a Barca felnégyelésével élre állt a Girona
Két pont az előny a Real Madriddal szemben.
Ezt mondta Dibusz Dénes a Fradi rangadója után
A magyar válogatott kapusa reálisan értékelte csapata teljesítményét.
Miért nem örültek a Fradi-drukkerek Lisztes góljánál? Ajándék tizenegyeseket hozott a Mikulás? Íme, a válaszok...
A Sportál hétfőnként jelentkező rovatában minden NB I-es forduló után keressük a válaszokat azokat a kérdésekre, amelyek a hétvégi magyar bajnoki mérkőzések után fogalmazódnak meg a drukkerekben, a játékosokba
Ritkán látható magyar sportsiker született Ausztriában
Tóth Zita kiválóan szerepelt az Európa Kupában.
Bognár György: Magyar játékosokkal állunk az első helyen, és magyar edzővel"
A Paks vezetőedzője szerint harmincnégy ponttal már most megvan a bennmaradás, de a folytatásban nehezebb mérkőzésekre számít.
Bulvár
A népszerű édesítőszer, ami széttöri a DNS-ünket
Bár a média fősodrában nem kapott helyet, a tudományos publikumot megdöbbentette az a nemrégiben bizonyítást nyert megállapítás, miszerint egy széleskörben használt édesítőszerünk komoly veszélyt jelent az emb
A fél ország egy Várkonyi Andrea mémen röhög, Mészáros Lőrinc felesége leiskolázta a Város királynőit
Régen volt már ekkora találat a magyar poéntengerben, fogjuk a hasunkat a nevetéstől.
Orbán Viktor kezet csókolt, majd pofára esett az argentin elnök beiktatásán – videó
Nagyot mennek Orbán Viktor válogatott sutaságai a médiában, miután kénytelen volt összefutni Argentínában a magyar kormányzati sajtótermékeken keresztül agyba-főbe gyalázott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. F
Megvan a végső dátum! – Az EU betiltja a gázkazánokat
Megállapodásra jutottak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban.
31 évesen lett nagymama a magyar énekesnő - Ma már dédunokája is van
Képeken a magyar sztárok, akikről kevesen tudják, hogy fiatalon lettek nagyszülők.
Vadon Jani a távozásáról: Rohadtul cserben hagytak
Két-három ember kivételével a legnehezebb pillanataiban nem kapott senkitől érzelmi támogatást, nyilatkozta Vadon Jani azután, hogy kiderült, abbahagyja a rádiózást. Ugyanakkor közölte: nem azért távozik, mert meg
Két fiatal focista okozhatta anya és lánya halálát
A rendőrség nyomoz az 1. FC Köln két fiatal játékosa ellen, akik állítólag autóikkal érintettek a Wesseling-elágazás közelében történt halálos balesetnek – írja az Express.de. Az Express.de cikke. Képernyőfo
Ha így főzöd a tarhonyát, olyan finom lesz, mint még soha
A tarhonya a magyarok egyik legkedveltebb körete, ami jól passzol húsos és zöldséges ragukhoz, de akár levesbetétként is megállja a helyét. Előfordul azonban, hogy valami oknál fogva mindig összeragad a végén, ezze
Kijött a friss rangsor az európai életszínvonalról: itt tart most Magyarország
Az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) minden évben elkészíti azon 37 felzárkózó ország alkalmazkodási elemzését, amelyek fenntarthatósági felzárkózását hiteleivel támogatja.
Eszébe ne jusson ez az álomnyaralás. Bűnözők paradicsoma lett a világhírű tengerpart
A francia Riviéra mellett a másik leghíresebb tengerpart Rió de Janeiro ikonikus strandja, a Copacabana. Az álom uticél azonban mára életveszélyessé vált, az erőszakos bűncselekmények elszaporodása miatt.
Erre a 33 éves nőre cserélte le a volt férje az 51 éves, bombázó Sofia Vergarát: így fest Hollywood legújabb á...
Nagyon úgy tűnik, hogy Joe Manganiello nem szomorkodott sokáig Sofia Vergarával való válása után, hiszen a színészre már is rátalált a szerelem egy 33 éves színésznő személyében.
Ez a betegség enyhe köhögéssel kezdődik, végül a tüdő merevvé válik
A betegek olyan tüneteket tapasztalnak, amelyek idővel fokozatosan romlanak, gyakran olyannyira, hogy még nyugalmi állapotban is megnehezítik a légzést.
blogmorzsák
Az olasz karácsonyi kuglóf sikersztorija
Minden olasz eszi és világszerte is egyre többen majszolják. Elmeséljük, hogy hódította meg a Panettone Itáliát, majd a világot.
A munkahelyi autonómia motivál
Hogyan függ össze a szabadság és a munkahelyi motiváció?
Német rapperrel kollaborál Fred Durst
Olyan sokan azért nem tippeltünk volna erre az együttműködésre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!