Ezt olvasta már?


Tőkés László: a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni

Tőkés László szerint a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt időszak romániai eseményeit. (Pécsi Napilap)

Tőkés László üdvözölte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az álláspontját, hogy Romániában a román-magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a posztkommunistának tekintett román Szociáldemokrata Párttal (PSD) és liberális koalíciós partnerével köt pártpolitikai egyezséget. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba.

Tőkés László arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át szorgalmazta a román-magyar társadalmi megegyezést, amelyet - meglátása szerint - egy román-magyar kerekasztal-megbeszélés során lehetne kidolgozni.

Az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább "kétfelé sántikálnia". A szövetségnek el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai PSD-nek vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni. Visszásnak tartotta, hogy a magyar szövetség "eltanulta" román partnereitől a nacionalista retorikát. Szerinte a PSD a magyarellenes, az RMDSZ pedig a románellenes politikai diskurzusával maximalizálta a szavazatait a decemberi parlamenti választásokon, ahhoz, hogy pár héttel később aztán együttműködési megállapodást kössenek egymással.

Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le a romániai társadalomban. Üdvözlendőnek tartotta egyfelől, hogy újrakezdődött az 1989-es forradalom eseményeinek a kivizsgálása, ugyanakkor kabaréba illőnek vélte, hogy a választók újból a posztkommunista PSD-t juttatták hatalomra. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, és ennek el kell jutnia az 1990-es marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás kivizsgálásáig.

Az EP-képviselő azt is kedvezőtlen fejleménynek találta, hogy az RMDSZ "visszaállította a romániai magyar egypártrendszert". Úgy vélte, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása csak "egy szemfényvesztő blöff", amely a szavazatmaximalizálásra volt elég.

"Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy igazi összefogást fog támogatni, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben. (...) Én teljes erőmmel ezen leszek" - fogalmazott Tőkés László.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mark Wahlberg klasszikus mesterlövészes filmje óriási sikert arat a streamingben

Mark Wahlberg hrillerje jelenleg kiemelkedő nézettséget produkál a streamingplatformok kínálatában.

Kiterítette a lapokat a neves asztrológus, 3 csillagjegy szeptember második hetében komoly kihívásokkal szembesül

Nem éppen könnyű időszakot jeleznek a tarot-lapok három csillagjegy számára. A következő napokban olyan helyzetekkel találhatják szembe...

Bóna Szabolcs: hozzá kell nyúlni a föld- és a vadászati törvényhez

A földtörvény és a földszabályozás, a vadászati törvény és a vadászati szabályozás megváltoztatását ígérte az agrár- és...

Öten meghaltak, miután túlszaladt a futópályán az Amazon teherszállító repülőgépe Miamiban

Balesetet szenvedett és kigyulladt egy teherszállító repülőgép Miami nemzetközi repülőterén.

49-ről 19 százalékra zuhant a fiatalok bizalma: a Gallup adatai szerint szétesőben a diplomások jövőképe

A fiatalok munkaerőpiaci bizalma nem lassan szivárgott el, hanem egyetlen év alatt omlott össze. Míg...

Olaszországi fotókkal jelentkezett Jessica Alba: a videóban feltűnt a nála 12 évvel fiatalabb új párja is

A 45 éves Jessica Alba többrészes képes és videós összefoglalóban mutatta meg az olaszországi nyaralásán...

A 8 órás alvásszabály nem mindenkire igaz: kiderült, mennyi alvás az ideális

Hány órát kell aludnunk ahhoz, hogy valóban kipihenten ébredjünk?

Veszélyben is lehet az életed: tilos figyelmen kívül hagyni ezt a 9 tünetet, ha megcsípett egy méh vagy egy darázs

A méh- és darázscsípések többsége néhány kellemetlen óránál nem okoz nagyobb problémát, bizonyos panaszok megjelenésekor azonban...

Hevér Gábor most jelentette be, hogy elvette a gyermekei édesanyját: „26 éve vagyunk együtt. Átgondoltam” – videó

Hevér Gábor a Heti Hetes vasárnap esti, szezonnyitó adásában árulta el, hogy két hete megnősült. Az 57 esztendős színész most látta...

A veteményes szeptemberben is tud teremni, ha nem követed el ezt az egy hibát

Szeptemberben sok kertész már elbúcsúzik a termőföldtől, pedig, ha nem követed el ezt a gyakori hibát, még bőven lehet mit...

Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.

Kifakadt a fideszes Németh Balázs: Szégen, gyalázat, ami történt az M1-en – kiakadt Pogány Induló szigetes koncertje miatt

Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán kelt ki az ellen, hogy az M1 vasárnap...

0

Sport

Haladéktalanul bejelentették távozását Liverpoolból, Szoboszlai Dominik főnökei vakarhatják a fejüket

Kerkez Milos mentora is távozik a Liverpooltól, egyre több a kérdőjel a magyar válogatott védő körül.

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

Magyar Péter odajött hozzám, és moso-lyogva azt mondta, tudja, hogy most rosszul viselkedett

Nincs jelenleg olyan ambíciója, hogy a házelnök legyen, és ha néha szigorúbbnak is hatott Forsthoffer Ágnesnél, mindketten ugyanazt gondolják a parlamenti munkáról. Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke a

Csuromvizesen, vérző arccal dörömböltek a kamionos ajtaján – előtte öt métert zuhantak

Vérző arccal, takaróba csavarva, csuromvizesen kért segítséget két férfi a 4-es főúton csütörtök hajnalban Püspökladánynál. Autójukkal az Orsolya-csatornába zuhantak, a kocsi az oldalára borult, utastere pedig

Áll a bál Lannert Judit NKE-bejelentése után

Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be az oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi, nyilvános szenátusi ülésén vasárnap.

Rendkívüli állatlopás ügyében nyomoznak, hatalmas a gazda kára

Hónapok alatt összesen 5500 juhnak veszett nyoma egy ausztrál gazdaságból, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

0