Ezt olvasta már?


Vagyonvédelem a maximumon: milyen egy ideális kamerarendszer?

Ha otthonunk védelméről van szó, semmi sem túl drága. Ám sokszor nem elég egy-egy profin kivitelezett nyílászáró vagy kerítés: még így is előfordulhat, hogy megtörténik a baj. Amennyiben már volt betöréssel, és problémát okozott az elkövető azonosítása, a megoldás egy kamerarendszer lehet.


hirdetés

 

Az ördög nem alszik

 

A figyelmünk sem lankadhat. Főképpen a nagyvárosokban igaz az, hogy sosem tudhatjuk, mikor figyel ki minket valaki. Akár az időbeosztásunkat, hogy mikor nem vagyunk otthon, vagy éppen a kódot, amivel bejutunk telephelyünkre. A Datatrans modern kamerarendszerének segítségével éjjel-nappal biztonságban tudhatod értékeidet.

 

Sokszor ugyanis azért is nehéz elkapni a tolvajt, mert az illegális behatolók kapcsán is egy téves kép él sokunk fejében. Nem feltétlenül “néznek ki” bűnözőnek: akár egy teljesen átlagos, normális, esetenként nyugodt ember benyomását is kelthetik. Egy közelképpel azonban könnyebben tetten érhetőek az ártatlannak kinéző behatolók is.

 

Milyen igényeket képes kielégíteni egy-egy biztonsági kamerarendszer?

 

Számos eltérőt – ez annak függvénye is, hogy nekünk mik a céljaink. Ha már meghatároztuk, mire szeretnénk fókuszálni, annak megfelelően választhatunk az alábbi funkciók közül (akár többet is). Minden csak telephelyünk elhelyezkedésén és biztonsági igényeinken múlik.

 

  1. Mozgásérzékelés. Ma már léteznek mozgásérzékelős kamerák is, melyek azonnal továbbíthatnak riasztásokat, üzeneteket a megfelelő e-mail címre. Így nagyon hamar értesülhetünk minden problémáról.
  2. Széles látószöget ölelnek fel. Attól függően, hogy hol helyezik el őket, akár nagyobb területet is láthatóvá tesznek. Ehhez persze több kamerára is szükség van egy-egy területen.
  3. Ideális képfelbontás. Ha szeretnénk, hogy egyszerűbben legyenek beazonosíthatóak később a gyanús rendszámok, arcok, akkor egy nagyobb felbontásút érdemes választanunk. Ehhez az IP-kamerák a legideálisabbak, mivel rendkívül jó felbontásúak.
  4. Hangfelvétel. Akár beépített mikrofonnal rendelkezőt is választhatunk, vagy egy olyat, amelyhez vásárolható külön mikrofon.
  5. Éjjellátó funkció. Mivel az incidensek nagyrészt éjszaka történnek, kiemelkedően fontos szinte minden kamerarendszer esetén, hogy rendelkezzen infra LED-ekkel.
  6. Rendszám felismerése. Két kamera telepítésével egyetlen rögzítése mellett éjszaka is jól olvashatóvá válnak a rendszámok. Ez különösen telephelyek esetében lényeges.

 

Ha már döntöttél, és szeretnél egy hatékony kamerarendszert…

 

Akkor a Datatrans csapata segít őket beüzemelni, kompromisszumok nélkül. Az üzemeltetésükön túl akár még a felújításukat, átépítésüket is vállalják. Mindezt a legmodernebb, Intellio és Hikvision rendszerekkel, így biztosítva ingatlanod, telephelyed tökéletes biztonságát.







0
0

hírek innen, onnan

Az RTL bevitte a fájdalmas gyomrost a TV2-nek, hosszú hónapok után vágtak vissza a konkurenciának, mégis van miért aggódni

A TV2 hosszú hónapok óta vezeti a nézettségi listákat, de az RTL-nek sikerült visszaelőznie.

Jó hírt kapnak a bringások

Befejeződött a kerékpárút építése a Somogy vármegyei Kéthely és Balatonmáriafürdő között, a 465 millió forintos beruházás...

Dukai Regina: „A szeretet, amit iránta érzek, leírhatatlan”

Annak ellenére, hogy itthon ő az egyik legnépszerűbb véleményvezér, ritkán ad interjút. Dukai Regina, a január-februári Glamour...

Komoly veszélyre figyelmeztet a Lenovo, vissza kell hívniuk egy terméket

Magyarországon is kapható a Lenovonak az a powerbankja, ami egy termékhiba miatt zárlatossá válhat és emiatt kigyulladhat, a cégnek ezért...

A Belügyminisztérium kíváncsi a szülők és a pedagógusok véleményére

Online kérdőíven véleményezhetik az oktatással kapcsolatos kérdéseket.

Golovin Vlagyimir a Horvátország elleni siker után: A szív diadala volt

A magyar női kézilabda-válogatott hatgólos hátrányból felállva 2322-re legyőzte Horvátországot a dán-svéd-norvég rendezésű...

Eláll Bulgária az orosz gázra kiszabott tranzitdíj bevezetésétől

A Gazprom kategorikusan kijelentette: nem hajlandó kifizetni az egyébként igen magas összegű díjat.

Nagy Márton: a magyar álláshelyek a magyaroké

Nagy Márton a Continental vezetőivel egyeztetett, és egyértelműen kijelentette, hogy a magyar álláshelyek a magyaroké.

Dobrev Klára: Azzal nem lehet vádolni a 2010 előtti kormányt, hogy korlátozta a választók szabad akaratát

A DK-s politikus műsorunkban beszélt Karácsony Gergelyről és az adományládákról is.

Vajna Tímea közös videóval búcsúzott Ryan O'Nealtől

Három éve a magyarokat is köszöntötte a világsztár.

0

Sport

Mindenki Dárdai Pálon nevetett, most egész Berlin róla beszél

A magyar fociedző visszatért a hős szerepébe.

Kubatov Gábor üzent, miután a Fradi kikapott a Pakstól

Közösségi oldalán fogalmazta meg rövid üzenetét a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, miután a zöld-fehérek pont nélkül maradtak a Paks ellen vasárnap.

A paksi vereség után Bognár György keményen odaszúrt a Fradi játékosainak

Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a vereséget követően.

Óriási botrány Németországban: őrjöngő huligánok miatt szakadt félbe a sztárcsapat meccse - videó

A bírónak az első félidőben be kellett küldenie az öltözőbe a focistákat.

Dejan Sztankovics: Azért fizetnek, hogy kemény döntéseket hozzak

A Fradi edzője nem hibáztatja a játékosait a Paks elleni vereség miatt.

Magyarországra látogat minden idők egyik leghíresebb sportolója

Aláírást és közös fotót is lehet majd tőle kérni.

Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United

Kifejezetten gyenge formában futballozik a mostani idényben.

Ezt mondta Dibusz Dénes a Fradi rangadója után

A magyar válogatott kapusa reálisan értékelte csapata teljesítményét.

Miért nem örültek a Fradi-drukkerek Lisztes góljánál? Ajándék tizenegyeseket hozott a Mikulás? Íme, a válaszok...

A Sportál hétfőnként jelentkező rovatában minden NB I-es forduló után keressük a válaszokat azokat a kérdésekre, amelyek a hétvégi magyar bajnoki mérkőzések után fogalmazódnak meg a drukkerekben, a játékosokba

Ritkán látható magyar sportsiker született Ausztriában

Tóth Zita kiválóan szerepelt az Európa Kupában.

Bognár György: Magyar játékosokkal állunk az első helyen, és magyar edzővel"

A Paks vezetőedzője szerint harmincnégy ponttal már most megvan a bennmaradás, de a folytatásban nehezebb mérkőzésekre számít.

0

Bulvár

A népszerű édesítőszer, ami széttöri a DNS-ünket

Bár a média fősodrában nem kapott helyet, a tudományos publikumot megdöbbentette az a nemrégiben bizonyítást nyert megállapítás, miszerint egy széleskörben használt édesítőszerünk komoly veszélyt jelent az emb

A fél ország egy Várkonyi Andrea mémen röhög, Mészáros Lőrinc felesége leiskolázta a Város királynőit

Régen volt már ekkora találat a magyar poéntengerben, fogjuk a hasunkat a nevetéstől.

Orbán Viktor kezet csókolt, majd pofára esett az argentin elnök beiktatásán – videó

Nagyot mennek Orbán Viktor válogatott sutaságai a médiában, miután kénytelen volt összefutni Argentínában a magyar kormányzati sajtótermékeken keresztül agyba-főbe gyalázott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. F

Megvan a végső dátum! – Az EU betiltja a gázkazánokat

Megállapodásra jutottak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban.

Vadon Jani a távozásáról: Rohadtul cserben hagytak

Két-három ember kivételével a legnehezebb pillanataiban nem kapott senkitől érzelmi támogatást, nyilatkozta Vadon Jani azután, hogy kiderült, abbahagyja a rádiózást. Ugyanakkor közölte: nem azért távozik, mert meg

31 évesen lett nagymama a magyar énekesnő - Ma már dédunokája is van

Képeken a magyar sztárok, akikről kevesen tudják, hogy fiatalon lettek nagyszülők.

Két fiatal focista okozhatta anya és lánya halálát

A rendőrség nyomoz az 1. FC Köln két fiatal játékosa ellen, akik állítólag autóikkal érintettek a Wesseling-elágazás közelében történt halálos balesetnek – írja az Express.de. Az Express.de cikke. Képernyőfo

Ha így főzöd a tarhonyát, olyan finom lesz, mint még soha

A tarhonya a magyarok egyik legkedveltebb körete, ami jól passzol húsos és zöldséges ragukhoz, de akár levesbetétként is megállja a helyét. Előfordul azonban, hogy valami oknál fogva mindig összeragad a végén, ezze

Kijött a friss rangsor az európai életszínvonalról: itt tart most Magyarország

Az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) minden évben elkészíti azon 37 felzárkózó ország alkalmazkodási elemzését, amelyek fenntarthatósági felzárkózását hiteleivel támogatja.

Erre a 33 éves nőre cserélte le a volt férje az 51 éves, bombázó Sofia Vergarát: így fest Hollywood legújabb á...

Nagyon úgy tűnik, hogy Joe Manganiello nem szomorkodott sokáig Sofia Vergarával való válása után, hiszen a színészre már is rátalált a szerelem egy 33 éves színésznő személyében.

Eszébe ne jusson ez az álomnyaralás. Bűnözők paradicsoma lett a világhírű tengerpart

A francia Riviéra mellett a másik leghíresebb tengerpart Rió de Janeiro ikonikus strandja, a Copacabana. Az álom uticél azonban mára életveszélyessé vált, az erőszakos bűncselekmények elszaporodása miatt.

Sebestyén Balázs is kitálalt Vadon Jani távozásáról

Mindenkit sokkolt a hír, hogy Vadon Jani távozik a Rádió 1 műsorából.

blogmorzsák

Az olasz karácsonyi kuglóf sikersztorija

Minden olasz eszi és világszerte is egyre többen majszolják. Elmeséljük, hogy hódította meg a Panettone Itáliát, majd a világot.

A munkahelyi autonómia motivál

Hogyan függ össze a szabadság és a munkahelyi motiváció?

Német rapperrel kollaborál Fred Durst

Olyan sokan azért nem tippeltünk volna erre az együttműködésre.

0