Ezt olvasta már?


Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten

Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 13-19 fok között várható.

Szerdán a ködfoltok megszűnnek és változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1-6, kora délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 2-plusz 6 fokról 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 2-plusz 5, északkeleten mínusz 5-mínusz 3 fok is lehet. Kora délután 8-15 fok várható.

Szombaton nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 1-plusz 5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9-16 fokra kell számítani.

Vasárnap nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10-18 fok várható.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Időtlen elegancia újragondolva: Bella Hadid egy szett alatt megidézte Carolyn Bessette-Kennedy stílusát

A ’90-es évek minimalizmusa ezúttal Bella Hadidnak köszönhetően kel új életre.

Nagy változás jöhet az egészségügyben: rövidebb lehet a várakozás a műtétekre

Szlovákiában jó hírek érkeztek a betegek számára: a jövőben jelentősen csökkenhet a várakozási idő a műtétekre, köszönhetően egy...

Egy egyszerű szokás, ami életet menthet? A gasztroenterológusok szerint hetente legalább kétszer együnk ilyen ételt

Ki gondolta volna, hogy egy marék dió nemcsak finom nassolnivaló, hanem akár az életünket is megmentheti? Egy friss kutatás szerint a...

Izrael rendkívüli bejelentése – indulnak a csapások, mennek a bombák

Izrael nem hagyja abba a támadásokat, elemi erővel csaphatnak le Libanon egy részére.

Megható jelenetet idézett fel Járai Máté Tompos Kátyáról

Megható emléket osztott meg Járai Máté a Reggeliben töltött időszakról, amikor Tompos Kátyával találkozott.

Molnár Áron megszólalt: erre kéri a Fidesz szavazókat a választás után

Molnár Áron összefogásra kéri a választást követően a Fidesz szavazóit.

7 film, amit csak az intelligens emberek imádnak: és te köztük vagy?

Lássuk be, nem minden jó film való mindenkinek.

A minimum is elég volt a BL-elődöntőhöz

Az Arsenal mindössze egy gólt rúgott két meccsen, de így is ott van a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között.

Megindult a hazai üzemanyag-készletek visszapótlása

Megkezdődött a magyarországi üzemanyag-készletek visszapótlása, miután márciusban történelmi mélypontra süllyedt a tartalékok szintje.

0

Sport

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet

Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.

Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé

A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.

Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja

A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Milák Kristóf váratlanul visszalépett az országos bajnokságon – mi történt?

Fő számában, 200 pillangón nem áll rajthoz a csütörtöki döntőben az olimpiai bajnok klasszis.

Rablás és őrültség: nem finomkodtak a játékosok a Barcelona BL-kiesése után

A katalánok mindkét mérkőzésen kaptak piros lapot.

Flick szerint a Barcelona továbbjutást érdemelt, Simeone egyetlen szóval válaszolt

Az Atlético Madrid vezetőedzője csapata további három BL-meccséről beszélt.

A Real Madrid azért játszik a BL-ben, hogy ne legyen teljes katasztrófa a szezonja

Szerdán jön a Bajnokok Ligája két utolsó negyeddöntője.

Háromszor vezetett a Real Madrid, mégis a Bayern München nyert és jutott tovább a BL-ben

Münchenben is óriási meccset játszott a Bayern München és a Real Madrid.

NB I: A Kisvárda közleményt adott ki a klubot érintő híresztelések kapcsán

A Kisvárda hivatalos közleményben reagált szerdán a klub és főszponzora, a Master Good Kft. közötti együttműködés megszűnéséről szóló híresztelésekre.

0
0

Bulvár

Olyan lesivideó terjed Orbán Viktorról, ami teljesen példátlan, nem látta a miniszterelnök, hogy veszi a kamera

Nem akárhol filmezték le Magyarország miniszterelnökét, és nem akárki kommentálta az eseményeket.

Tömegével kerülnek elő az érvénytelen levélszavazatok: a legtöbben ezt a hibát követték el

Több százezer szavazatot ellenőriztek a Nemzeti Választási Iroda tagjai az elmúlt napokban.

Meghalt Szőke István

75 éves volt.

Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított

Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.

Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett

A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

Ultimátumot kapott a fideszes Szita Károly

Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha az elnök nem mond le azonnal.

Magyar Péter bejelentette, változik a családok támogatása

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerda reggel interjút adott a Kossuth Rádiónak. Többek között a családtámogatási rendszerről azt mondta, minden jól működő intézkedést megtartanak. Hozzátette, hogy bővítik

Moszkva üzent Magyar Péternek: Lavrov kemény szavakat küldött a leendő magyar kormányfőnek

Szergej Lavrov egy pekingi tárgyalást követően beszélt az orosz–magyar kapcsolatok jövőjéről és a politikai párbeszéd lehetőségéről.

0