Ezt olvasta már?

0

Varga-Bajusz Veronika: megújult a felsőoktatási felvételi rendszer

A megújult felsőoktatási felvételi rendszerben az intézmények maguk döntik el, milyen megszerzett képességeket, tudást honorálnak plusz pontokkal a korábbi centralizált rendszerrel szemben - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


hirdetés

Varga-Bajusz Veronika közlése szerint a legtöbb intézmény az emelt szintű érettségit, illetve a nyelvismeretet honorálja plusz pontokkal, de vannak olyanok is, amelyek az önkéntes munkát vagy a szakképzésben szerzett képesítést.

A felsőoktatási jelentkezési határidő február 15-e, egy-egy pályázó a felvi.hu online felületen keresztül hat helyre adhatja be jelentkezési kérelmét - tette hozzá.

Mint elmondta: a diákok tájékozódását segíti a felvi.hu weboldalon található pontszámító kalkulátor is. Vagyis mindenki utánajárhat, hogy mely képzésekre tud eséllyel pályázni. Szakösszehasonlító felület, illetve az is megtalálható rajta, hogy egy-egy intézmény melyik képzéséhez kér emelt szintű vagy középszintű érettségit.

Közlése szerint, az elmúlt évben csaknem 127 ezren nyújtották be felvételi igényüket és mintegy 107 ezren kezdhették meg a felsőfokú tanulmányokat. Ők már a diplomantul.hu honlapon keresztül tájékozódhatnak arról, hogy az oklevél megszerzése után milyen jövőképpel, milyen bérrel, munkalehetőséggel számolhatnak.

Ugyanakkor az is látható, hogy egyre többen szeretnének diplomát szerezni; az elmúlt évben az azt megelőző esztendőhöz képest 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma - jegyezte meg a helyettes államtitkár, példaként említve, hogy megduplázódott a 30 évesnél idősebb jelentkezők száma.

Abban bíznak, hogy az idén is szaporodik a jelentkezők száma, hiszen a diploma a statisztikák szerint 1,7-es bérszorzót jelent a középfokú végzettséghez képest - fűzte hozzá.

Arról is szólt: a kormányzat célja, hogy 2030-ra legalább egy Magyarországi egyetem bekerüljön a világ száz legjobb egyeteme közé, illetve három egyetem Európa legjobb száz egyeteme közé.

Ebben segít, hogy legutóbb két olyan kutató, Krausz Ferenc és Karikó Katalin is Nobel-díjat kapott, akik magyarországi alma materből indulva váltak világhírű kutatókká - mondta Varga-Bajusz Veronika.

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Idén korábban indult a spárgaszezon

A hirtelen jött felmelegedés miatt idén tavasszal a megszokottnál három héttel korábban indult a spárga szedése a hazai kertészetekben, a...

A Wizz Air járatainak 10 százaléka repülhet zöld üzemanyaggal az évtized végére

A Wizz Air 2030-ra vonatkozó vállalásának teljesítésében a brit Firefly üzemanyagszállító vállalat a partnere.

A nemzetgazdasági miniszter a leggyorsabban fejlődő hazai cégekkel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta csütörtökön annak a 13 hazai cégnek a felsővezetőjét, amelyek a Financial...

Az Árpád híddal folytatódik a budapesti hidak tavaszi nagytakarítása

Az FKF kéri a hídon közlekedőket, figyeljenek a munkagépekre és vigyázzanak az ott dolgozókra.

Mitől viszket a bőr, és miért erősebb a viszketés éjszaka?

Gyakran lebecsüljük a tüneteket, pedig az állandó viszketés jelentősen befolyásolja az életminőséget.

Győzelemre vezette csapatát, majd bejelentette távozását a Lazio sztárja

Kérte szerződése felbontását, és a fizetésére sem tart igényt a továbbiakban.

William Gallas a Honvédnál dolgozik

A Honvéd akadémiáján dolgozik William Gallas. A kétszeres Premiere League-győztes, 84-szeres francia válogatott védő négy éve van...

83 éves korában meghalt Roberto Cavalli olasz divattervező

Az olasz származású tervező az 1970-es évek elején vált ismertté állatmintáiról és szexi olasz stílusáról, amely hosszú karrierje...

Amy Winehouse tragédiájának okairól végig hallgat a róla készült film

A Back to Black leginkább azt a célt szolgálja, hogy Amy Winehouse apjának jellemét megszépítse.

A magyar kenyér már drágább az uniós átlagnál, és még tovább is drágulhat

Nagy István agrárminiszter szerint azért ilyen mértékű a drágulás, mert korábban nálunk volt a legolcsóbb a kenyér.

Sport

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

A Nike kicsit elszabta a bikinivonalát az amerikai női atléták olimpiai mezének

A Nike bemutatta csütörtökön az Amerikai Egyesült Államok atlétikai csapatának mezeit, amelyekben majd a 2024-es párizsi olimpiai játékokon versenyeznek a futó-, ugró- és dobószámokban induló amerikai sportolók.

Az úszóelnök örökre eltiltaná a világbajnok sportolót

Ellenzi mindazt, amire felkérték őt.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szalai Attila távozhat

Az egyik legjelentősebb német sportlap, a Kicker szerint a szezon végén távozhat Szalai Attila a Freiburgtól. A 26 éves magyar […] A Szalai Attila távozhat bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

A szövetségi kapitány elismerte tévedését Milákkal kapcsolatban: Ilyet még senki nem látott

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.

Fegyveres őrök és harci kutyák védik a börtönből szabadult olimpikont

Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.

Kiütötték a Liverpoolt a saját pályáján

A Liverpool 14 hónap után kapott ki az Anfielden, és ezzel alighanem ki is csekkolt az Európa-ligából.

Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool

A Liverpool az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai környezetben fogadta az Atalantát. Jürgen Klopp ezúttal a kispadra nevezte Szoboszlai Dominikot. […] A Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool beje

Tiltakozó Liverpool szurkolók

Nemcsak a csapat veresége miatt voltak elégedetlenek a hazai szurkolók csütörtökön az Anfield Roadon

Erre ki számított? Bombaigazolás az NB I-ben

Az idény végén elhagyja az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát Dean Bombac, s a jelenleg még másodosztályú, de biztosan feljutó Győrnél folytatja a pályafutását - írja a klub közleménye.

Kizárták a magyarsága miatt megalázott 15 éves sportoló román bántalmazóit

A román szövetség először a szőnyeg alá akarta söpörni az ügyet.

0

Bulvár

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Alattomos hasnyálmirigyrák: íme, a legfőbb tünetei korai stádiumban

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek, ami nagymértékben megnehezíti a betegség felismerését.

Tovább dagad a botrány: Balog Zoltán miatt maradhat el a 15 év után először a református egységnap

Nem tett jót a református egyháznak a februárban kirobbant kegyelmi botrány, amiben Balog Zoltán is érintett.

Megnevezte korunk Hitlerét a német védelmi miniszter

Komoly történelmi összevetést Boris Pistorius, és ez alapján a német védelmi kiadások alapos megemelését szorgalmazza.

Három hónapon belül jön az összeomlás, és van, aki nagy tétben játszik rá

Nagy a kockázata annak, hogy az 1987-eshez hasonló tőzsdekrach következzen be három hónapon belül – véli az egyik jelentős vagyont kezelő brit alapkezelő. Sokan jósolnak világvégét, ő azonban nagy tételben hajla

Rendkívüli bejelentést tett a világ leggazdagabb magyarja

Óriási szám szerepel benne, érdemes figyelni.

Ha itt helyezed el a routert háromszor gyorsabb lesz az internet a lakásodban

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni internetünk, és akadozás nélkül élvezhessük kedvenc sorozatunkat? Máris mutatjuk!

Roham a patikákban: hiány is kialakulhat ezekből a gyógyszerekből, olyan durva időszak kezdődik

Lehet sokan örülnek neki, hogy hamarabb kopogtatott be a jó idő, de így az allergiások egy elég durva szezonra készülhetnek. Az sem kizárt, hogy sok új beteg fog megjelenni.

0